labdarúgás

2019.06.26. 14:45

Gombos Zsolt lett a Szentlőrinc új vezetőedzője

Megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Szentlőrinc NB III.-as labdarúgócsapata. A keret egyelőre nem sokat változott, azonban már nem Turi Zsolt vezényelte ki a pályára a bajnoki ezüstérmest.

Szabó Dániel

Az irányítást Gombos Zsolt vette át, aki legutóbb az NB II.-es bajnok Zalaegerszegnél dolgozott.

– Nagy reményekkel vágok bele a munkába! Ez egy szép kihívás, és nagyon jó érzés újra vezetőedzőként dolgozni – mondta lapunknak Gombos Zsolt – Agresszív és látványos támadófutballt szeretnék játszatni, amely jellemző volt a korábbi csapataimra, figyelembe véve természetesen a klub érdekeit is.

A tréner kérdésünkre hozzátette, hogy sok múlik azon is, hogyan sikerül erősíteniük a nyáron, de ha kialakul egy erős gárda, akkor egy színvonalas szakmai munkával bármit elérhetnek.

Csapatjátékos

Gombos Zsolt legutóbb Nagykanizsán dolgozott vezetőedzőként, majd tavaly nyáron igazolt Zalaegerszegre, ahol másodedzőként NB II.-es bajnoki címet ünnepelhetett. A Szentlőrinc új trénerének munkáját Pichler Gábor asszisztens-edző fogja segíteni.

– Az új vezetőedzőnk napról napra keresi az újat, és csapatban gondolkodik. Emellett teljesen átérzi azt, amit mi szentlőrinciként képviselünk a futballtérképen – mondta lapunknak Kovácsevics Csaba, a Szentlőrinc SE szakosztályvezetője. – Egy olyan csapat folyamatos fejlesztése zajlik egyesületünknél, amely lehetőséget biztosít olyan fiataloknak, akiknek a pályája kicsit megbicsaklott, de a helyi tehetségeknek is egyre több lehetőséget szeretnénk biztosítani. A következő szezonban is eredményesen szeretnénk szerepelni, elsődleges célunk azonban továbbra is játékosaink fejlődésének az elősegítése lesz.

Az már biztos, hogy Fenyvesi Olivér Kozármislenyben folytatja, illetve a SZEOL-tól érkezik Forró Attila, de a stáb folyamatosan dolgozik további erősítéseken.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában