kosárlabda

2019.06.25. 14:01

Nem a bronz csábította a PVSK-hoz Ruják Andrást

Válogatott játékossal erősítette meg a keretét a PVSK-Veolia férfi kosárlabdacsapata: a legutóbbi szezont Pakson töltő Ruják András kétéves szerződést írt alá.

K. Mayer András

A harmincéves, 189 centis Ruják András számára nem ismeretlen a pécsi közeg, elvégre tíz évvel ezelőtt egy évet már lehúzott a PVSK-ban. Azóta bejárta a fél országot, megfordult Körmenden, játszott Sopronban, majd a legutóbbi két szezonban Pakson – innen érkezik most Csirke Ferenc együtteséhez.

– Nagyon örülök, hogy a PVSK-ban folytathatom a pályafutásomat – fogalmazott Ruják. – A két paksi évemet követően most úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis környezetváltozásra, így aztán kapóra jött a pécsi csapat megkeresése. Csirke Ferit régóta ismerem, igaz, az edzőm még nem volt, nagyon várom a közös munkát. Az, hogy a PVSK-Veolia idén bronzérmes lett, hatalmas eredmény, de nem emiatt igazoltam ide. Ha mondjuk csak az ötödik helyen zárt volna, most akkor is itt lennék. Tetszik, hogy meglehetős nyugalom jellemzi a csapatot, nem nagyon cserélgetik a légiósokat év közben, minden adott tehát ahhoz, hogy nyugodtan, csak a játékra összpontosítva készülhessen az ember.

A karmesteri pálca továbbra is Pongónál lesz

– Nagyon jó játékosnak tartom Rujákot, akinek az idejövetelével előrébb tudunk lépni – indokolta a válogatott kosaras szerződtetését Csirke Ferenc, a PVSK-Veolia vezetőedzője. – Egyes és kettes poszton is használható, nem mellesleg az egyik legjobb magyar mezőnyvédő, aki erősebb, magasabb ellenfeleket is meg tud fogni. Komplett játékos, akinek jó kinti dobásai vannak, nem véletlen, hogy válogatott. Két évvel ezelőtt ide szerettem volna hozni, de akkor nem sikerült, mert a Paksot választotta. Megmondom őszintén, nagyon várom már a közös munkát.

A szakvezető lapunknak hozzátette, a cél az, hogy Rujákból (akinek saját elmondása szerint is hullámzó volt eddig a teljesítménye) minden egyes mérkőzésen kihozzák azt, amit tud, amire képes. A csapat első számú irányítója továbbra is Pongó Máté marad, a karmesteri pálca az övé, az újonnan érkezőre pedig inkább kettes poszton számít.

– A magyar bajnokságot meg tudja oldani a Máté, ám indulunk a nemzetközi porondon is, ahol sokkal nagyobb segítséget kell majd nyújtani neki – tette hozzá Csirke Ferenc.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában