pmfc

2019.09.04. 16:30

Sokba kerül az a fájdalmas tüsszentés Helesfay Donátnak

A PMFC kapusa bízik benne, hogy decemberre felépül.

K. Mayer A.

Nagy tervekkel jött vissza nyáron a Tiszakécskétől a PMFC labdarúgócsapatához Helesfay Donát. A piros-feketéknél örültek annak, hogy egy rutinos, 29 éves kapussal erősítették meg a keretet, a hálóőr pedig azért érezte úgy, hogy jó döntést hozott, mert bízott benne, hogy erős együtteshez érkezik, amellyel a bajnoki címért harcolhat.

– Tudtam, hogy jó csapat formálódik Pécsett, na meg mégiscsak a nevelőegyesületemről van szó – mondta lapunknak Helesfay. – Az volt a célom, hogy bajnokságot nyerjek a PMFC-vel, ami persze még össze is jöhet: nagyon örülök annak, hogy a rajt jól sikerült!

Az első fordulóban, a Szekszárd ellen 4-0-ra megnyert bajnokin még ő állt a kapuban, a következő három meccsen azonban már hiányzott. Egy súlyos sérülés miatt nem védhetett: porckorongsérve van, pénteken műtik.

– Még tiszakécskei színekben sérültem meg, a Kecskemét elleni meccsen egy csúnya ütközés miatt nagyon fájt a derekam. Úgy tűnt azonban, hogy kikezelték, nem volt semmi probléma, tudtam is védeni az első fordulóban. Aztán a Kozármisleny elleni bajnoki előtt elvittem sétálni a kutyámat, Hádészt, tüsszentettem, és olyan fájdalmat éreztem, amilyet még sosem, pedig volt már egy-két sérülésem.

Az MR-vizsgálat kimutatta, hogy sérvem van. Természetesen megpróbáltuk konzervatív módszerrel, gyógy­tornával kezelni, de hiába: sajnos műteni kell, pénteken operálnak.

Helesfay már megbarátkozott a gondolattal, hogy az őszi szezonjának valószínűleg vége. Hosszú rehabilitáció vár majd rá, a műtét után hat hét, aztán jöhet a gyógytorna – decemberre szeretne olyan állapotba kerülni, hogy odakerülhessen a csapathoz, s ha van rá lehetőség, akár védhessen is.

– Nagyon sokat segít, hogy a vezetőség mellettem áll, mindenben segít. Miként az is fontos, hogy van egy „háziorvosom”: a párom most végez az orvosin, ő is támogat, tartja bennem a lelket. Most már a rehabilitációra koncentrálok, szeretnék mielőbb felépülni. Amíg pedig nem védhetek, visszatérek az egyetemre, a TTK-n gazdaság-informatikára járok – mondta Helesfay.

A PMFC-nél természetesen visszavárják a kapust, de Helesfay helyére igazolni kellett egy helyettest, a fiatal Kovács Benedek ugyanis nem vihette volna végig egyedül az őszi szezont – a 23 éves, DVTK-nevelés Egyed Balázs érkezett Vas László együtteséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában