kézilabdacsapat

2020.01.10. 11:15

Horvát élvonalbeli együttest vertek meg a mislenyiek

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Kozármisleny NB I. B-s női kézilabdacsapata, amely hatgólos győzelmet aratott hazai pályán a horvát élvonalban szereplő ZRK Osijek felett.

Szabó D.

Remekül céloztak a baranyai lányok, az első félidőben 18 gólt rámoltak be ellenfelük kapujába, s végül 35 találattal zárták a mérkőzést. Bár a védekezés még láthatóan nem állt össze, de bőven akadtak biztató jelek és teljesítmények Kovács Tamás együttesében. A mislenyiek legeredményesebb játékosa Szemmelrock Dóra volt, aki 7 góllal járult hozzá a 2020-as év első sikeréhez.

Kozármisleny SE–ZRK Osijek 35-29 (18-16)

Női felkészülési kézilabda-mérkőzés. Kozármisleny SE: Vig – Grénus 4, Szemmelrock 7, Halász, Klein-Gulya 1, Polics 5, Schäffer 4. Csere: Radochay (kapus), Németh (kapus), Leitner 5, Hosszu 4, Markovics 2, Linder 2, Kozsán 1, Réti, Kovács V. Vezetőedző: Kovács Tamás.

Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1.

Kiállítások: 6, ill. 8 perc.

Kovács Tamás: – Kiválóan szolgálta felkészülésünket ez a mérkőzés. Futásteljesítményben negyvenöt–ötven percen át voltunk jók. Az alapjátékokat akartuk játszani, ami dicséretes, ugyanakkor még nem vagyunk elég agresszívak a támadásokban. A visszafutásunk elfogadható volt, a védekezésen azonban még komoly javítanivalónk van. Egy hét múlva újra egy horvát ellenfelet fogadunk, előrelépést szeretnék látni.

A mislenyiek első tétmeccsére január 18-án, szombaton kerül sor, amikor a Liga Kupában a NEKA együttesét fogadják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában