2020.05.21. 10:00
Megvan a Panthers első nyári érkezője
Fiatal játékos érkezését jelentette be hivatalos honlapján a PVSK-Veolia NB I-es kosárlabdacsapata.
Forrás: PVSK
Krivacsevics Márkó teszi át a székhelyét Szombathelyről Pécsre, két évre kötelezte el magát.
A 23 éves erőcsatár a 2019/2020-as szezonban 17 bajnokin lépett pályára a Falcoban, ezeken 10 percet volt játékban, ami alatt 3,4 pontot és 1,9 lepattanót átlagolt. Mielőtt Szombathelyre került volna, az amerikai egyetemi bajnokságban fejlesztette készségeit.
– Mindenek előtt szeretném elmondani, nagyon örülök, hogy Pécsre igazolhattam
– idézi a PVSK oldala a játékost. – Korábban éltem a városban két évig, nagyon megszerettem, az egyik kedvenc helyem. Szóval nagy örömmel és nagy reményekkel érkezem a PVSK-hoz.
Emellett azt is kifejtette, a Falconak is hálás, hogy bemutatkozhatott az élvonalban, de több játéklehetőségre vágyik, és erre ideális hely a PVSK, ahol híresen jó a közeg. Az edzőkkel való egyeztetés pedig csak megerősítette az elhatározását.
Bán Gábor ügyvezető biztos benne, hogy tovább fejlődik és erőssége lehet a csapatnak Krivacsevics, valamint kijelentette, most fő céljuk minél több fiatal, tehetséges magyar kosárlabdázót Pécsre hozni.
Az igazolás mellett Bán megerősítette, hogy Dragan Alekszics irányítja a következő szezonban is az együttest, és eldőlt, hogy Szentendrei Áron távozik a klubtól. Andrija Csirics a visszavonulás mellett döntött, de továbbra is a PVSK-t erősíti majd, a szakmai stábhoz csatlakozik.