Labdarúgás

2020.06.23. 17:34

Marián Sluka irányításával készülnek már az NB II.-re

Bejelentette új vezetőedzőjét a labdarúgó NB II. kihívásaira készülő Szentlőrinc SE. A következő idényben Marián Sluka vezeti csatába a piros-feketék csapatát.

Kvanduk Bence

Tegnap elkezdte felkészülését a Szentlőrinc NB II.-es kerete a következő idényre, amely augusztus 2-án indul. Ezt pedig már új vezetőedző irányításával tette, Marián Sluka dirigálta a tréninget.

Fekete Tivadar, a klub sportszakmai igazgatója lapunknak elmondta, azért esett választásuk a 40 éves edzőre, mert ambiciózus, bátor és természetesen emellett ért a szakmához, illetve az is mellette szólt, hogy korábban utánpótlás csapatokkal dolgozott, a Szentlőrinc kerete pedig kifejezetten fiatal.

– Nyugodtan mondhatom, hogy nagyon hamar közös nevezőre jutottunk, így gyorsan feltehettük az i-re a pontot. Ismertettem a stratégiánkat, azt, hogy mit várunk el tőle, s ő rögtön úgy érezte, hogy abszolút beleillik ebbe a koncepcióba. Érezhető volt, hogy szimpatikusnak tartja a nálunk zajló munkát, az elképzeléseinket, nagyon hamar úgy állt az egészhez, hogy mikor kezdünk már – mondta a vezető.

Marián Sluka volt a ZTE, a Haladás, a Siófok és a Pápa futballistája is. Edzői pályafutását 2016-ban Szlovákiában kezdte, majd a Zalaegerszeg utánpótlásában tevékenykedett. Legutóbb a szlovén Nafta Lendava együttesénél volt vezetőedző.

– Múlt hét szerdán keresett meg Fekete Tivadar ezzel a lehetőséggel, s nekem hamar megtetszett az általuk képviselt stratégia – nyilatkozta Sluka a kinevezéséről. – Eddig az utánpótlásban dolgoztam a legtöbbet, ezért örülök annak, hogy sok fiatal játékos van a keretben, szeretek velük foglalkozni.

Nagyon sok jót hallottam erről a csapatról, erről a klubról, nagy kihívásnak és lehetőségnek tartom a közös NB II.-es szereplést. Úgy érzem, képesek lehetünk egy jó eredményre a másodosztályban, elérhetjük a kitűzött célunkat.

Ami a felkészülést illeti, a teljes tavalyi keret megjelent az első edzésen. Fekete Tivadar hangsúlyozta, mindenkinek megadják a lehetőséget az elkövetkezendő hetekben, hogy bebizonyítsák tudásukat az új vezetőedzőnek.

– Fontos kihangsúlyoznom, hogy mivel a pályán ezek a játékosok érték el ezt a kiváló eredményt, hogy a következő idényben már a másodosztályban indulhatunk, ezért szeretném nekik megadni a lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat a felkészülés elején – fejtette ki a vezető. – Marián is felméri a tavalyi keretet, és annak függvényében látjuk majd, mely posztokon kell erősítenünk. A korábban kialakított játékosprofil nem változik, törekszünk arra, hogy a céljainknak megfelelően legyenek kiválasztva a játékosok. Olyan futballistákat keresünk, akikben extra a belső motiváció, fiatal, céltudatos labdarúgókat.

Ezen a héten még az ismerkedéssel, ráhangolódással indítják a felkészülést, aztán a rajthoz közeledve már sűrűsödik a program. A következő hétvégén edzőmeccset is játszik már az alakulat. A folytatásban pedig a szerda-szombat ritmusra állnak rá a mérkőzésprogrammal. A csúcsterheléses időszakban olyan is lesz, hogy két találkozót játszanak egy nap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában