Futsal

2020.10.21. 13:00

Hatot hintettek a pécsiek a sereghajtónak

Nem okozott gondot a sereghajtó a PEAC-nak: Bartalék nagyon magabiztos, 6-1-es győzelmet arattak a Hidegkúti SE felett a futsal NB II. Nyugati csoportjának 6. fordulójában.

Szabó D.

A pályaválasztó pécsiek már az első félidőben négygólos előnyre tettek szert, így a második 20 percre nem maradt izgulnivalójuk.

Nagyarányú sikerüknek köszönhetően, felzárkóztak a negyedik helyre az egyetemisták, mindezt úgy, hogy két meccsel kevesebbet játszottak, mint az előttük álló riválisaik. Vénoszék legközelebb ismét otthonukban játszhatnak, jövő hétfőn az Újpest ellen pótolják be az első fordulóból elhalasztott összecsapásukat.

PEAC–Hidegkúti SC 6-1 (4-0)

Férfi futsal NB II. Nyugati csoport, 6. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok. V.: Wittner (Ibriksz, Pekoli). PEAC: Szilágyi – Reith, Spannenberger, Bartal, Vénosz. Csere: Nagy M., Szentes, Farkas, Kungl, Nagy N. Edző: Élő Tibor.

Gólszerzők: Bartal (2., 5.), Reith (18.), Vénosz (20.), Spannenberger (24.), Szentes (28.), illetve Bencsik (29.).

Az állás (12 csapat): 1. Haladás VSE II. 18 pont (6 lejátszott mérkőzés), 2. TFSE 16 (6), 3. REAC-SISE 10 (6), 4. PEAC 6 (4).

Ez következik: PEAC–UTE (október 26., hétfő, 20.00).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában