kézilabda

2021.03.18. 10:56

Három góllal volt jobb a Komló a kupaodavágón

Legyőzte NB I. B-s ellenfelét, a Kecskemétet a Sport36-Komló férfikézilabda-csapata a Liga Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

K. B.

Fotó: Laufer László

Jerkovicsék jól kezdték a mérkőzést, és perceken belül 3-4 gólos előnyre tett szert, amit a szünetig őrzött is. A fordulást követően aztán 5-re növelték Kilvinger Bálint tanítványai a különbséget, viszont ebből a hazaiak tudtak ledolgozni a hajrában. Így pedig három találat a Komló előnye a visszavágó előtt.

A visszavágóra március 23-án, 17.00 órakor kerül sor Komlón, de előtte még a bányászoknak vasárnap a Ceglédet is vendégül kell látniuk egy bajnoki erejéig.

Kecskemét–Sport36-Komló 30-33 (13-17)

Férfi Liga Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés. Kecskemét, zárt kapuk mögött.

KOMLÓ: Szilágyi – Szkokán 6, Oláh T. 1, Grünfelder 2, Sunajko 7, Jerkovics 4, Hoffmann 1. Csere: Vanyek (kapus), Metcz 1, Kovácsevics 1/1, Melnyicsuk 4/2, Beck, Takács B. 5, Dobi 1. Vezetőedző: Kilvinger Bálint.

Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3.

Kiállítások: 10, ill. 8 perc.

Kilvinger Bálint: – Jól kezdtünk, és utána végig kézben tartottuk a mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában