Labdarúgás

2021.04.01. 12:30

Most kiderül, milyen csapat a Misleny

Jól kezdte az NB III. tavaszi szakaszát a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata. Három győzelem, egy döntetlen és egy vereség a 2021-es mérlegük. A tabellán is előre léptek, annak ellenére is, hogy a télen szűkült a keret.

K. B.

20201108 Kozármisleny NB III. Közép csoport 17. forduló férfi labdarugó mérkőzés HR-RENT KOZÁRMISLENY - TAKSONY SE. Fotó: Laufer László ll Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

– Nem rosszak az eredmények, de el kell ismerni, játékban van hova fejlődnünk. Nem dőlünk hátra! Most jön egy olyan sorozat, ahol kiderül, milyen csapat is vagyunk. A Rákosmentével, az Iváncsával, a Honvéddal, a Váccal játszunk, lesz közte szerdai meccs is. Itt kiderül, mi lehet a reális célunk – jelentette ki Magyar Márk, a Kozármisleny klubigazgatója.

A januárban érkező Vajda Roland úgy tűnik, gyorsan beilleszkedett a csapatba, rögtön az első bajnokin gólt szerzett. Mellette pedig Kónya Kornél is egyre több játékpercet kap.

– Személyiségében és szakmailag is jó embert ismertünk meg Rolandban. Most sajnos egy kisebb sérüléssel bajlódott, reméljük, lassan kijön belőle. Úgy tűnik, nem nyúltunk vele mellé – részletezte a vezető. – Kornélnak még egy kis idő kell. Látszott, hogy három osztállyal lejjebb játszott. Tudjuk, mit tud, és segítünk hozzá visszatérni.

A felnőttek mellett az utánpótlás is jól szerepel, az U19-esek vezetik bajnokságukat.

– Elkezdtünk egy munkát másfél éve, és folyamatosan próbáljuk emelni a szintet. Nagyon jó visszajelzéseket kapunk a szülőktől is. Viszont nem az eredmények számítanak igazán, mert még nagyon messze vagyunk attól, amit el szeretnénk érni. A stáb egyre jobban körvonalazódik, és egyre több a hozzánk átjelentkező gyerek úgy, hogy nem feltétlenül mi keressük őket. Az irány jó! A lényeg, hogy félévről félévre tudjunk kulcsterületeken előrelépni, és akkor egyre több tehetséges fiatalember fog akár a mi felnőtt csapatunkba előre lépni – árulta el Magyar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában