Labdarúgó megye II.

2021.06.10. 12:55

Nováké „a szezon legjobbja” cím

A hétvégén lezárult az AutóCity Volkswagen Megyei II. osztály 2020–2021-es szezonja, így ebben a ligában is kihirdetjük az idény legjobb tizenegyét. A Dunántúli Napló álomcsapatának magját a három dobogós, az Ócsárd, a Nagykozár és a Beremend adja, de a Lánycsók, a Himesháza, a Véménd és a Pellérd is ad egy-egy játékost.

Szabó Dániel

Fotó: Laufer László

Ugyan a koronavírus-járvány miatt a megyei II. osztály küzdelmei sem zajlottak zökkenőmentesen, de kevesebb volt a csonka forduló, mint eggyel feljebb, a megye I-ben. Ezért az első számú szempont ezúttal is az volt (a szezon legjobb tizenegyének kiválasztásakor), hogy posztonként egy-egy játékos hányszor szerepelt a fordulók válogatottjaiban. Holtverseny esetén a játékos csapatának helyezését, illetve poszttól függően a kapott és rúgott gólok számát is figyelembe vettük. De hogy mindenképp megemlítsük a legjobban teljesítő kimaradókat, nekik az év válogatottjának cserepadján biztosítottunk helyet.

A legjobb kapus kapta a legtöbb gólt

A legnehezebb dolgunk a kapus kiválasztásakor volt, ugyanis nagyon nagy volt a szórás ezen a poszton, tizenhat különböző hálóőr szerepelt az idény során a fordulók válogatottjaiban. A legtöbbször (négy alkalommal) idősebb Kurucsai Kornéllal kezdődött az összeállításunk, így annak ellenére is rá esett a választásunk, hogy ő és csapata kapta a legtöbb gólt a bajnokságban. Az újonc pellérdiek kapujára szinte minden meccsen záporoztak a lövések, de a korábban az NB I.-ben is védő, 49 éves portás kiválóan állta a sarat, s védéseivel nagyon fontos pontokat mentett csapatának. Óriási szerepe volt abban, hogy végül nem a Pellérd végzett az utolsó helyen.

Nehéz volt áttörni az ócsárdi falat

A legkevesebb gólt – holtversenyben – az Ócsárd és a Nagykozár kapta, így nem véletlen, hogy az első két helyen végző csapatból hárman is bekerültek a szezon legjobb védői közé. A két Máté, Gyarmati és Kelemen nagyszerű teljesítménye nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a végén az ócsárdiak emelhessék magasba a serleget, ráadásul nem csak hátul, elől is rendkívül hasznosak voltak. Gyarmati öt gólt szerzett és hatszor volt a forduló válogatottjának tagja, míg csapattársa őt is túlszárnyalta, Kelemen kilencszer talált be és ugyanennyiszer volt ott a hétvége legjobbjai között. A nagykozári Rigó Robertó helye is megkérdőjelezhetetlen, az ezüstérmes gárda egyik vezére hatszor szerepelt a válogatottban, a kvartett negyedik tagja pedig ötször, aki nem más, mint a Beremenddel bronzérmet szerző Müller Károly.

A középpálya sem maradt adós a gólokkal

Kapusi László a bajnokcsapat egyik motorja volt, nem mellesleg 15 gólt szerzett és öt alkalommal volt benne a forduló válogatottjában. Ez utóbbit a nagykozáriak irányítója, Horváth Dániel is elmondhatja magáról, aki az ezüstérmes gárda agya és egyik vezére volt. A Véménd legjobbja, a góllövőlistán (30 góllal) a második helyen végző Bíró Bence lett a trió harmadik tagja, ő hat alkalommal szerepelt a válogatottban.

Megszokott arcok a szezon csatártriójában

Nagyot húzott a Beremend azzal, hogy tavaly leigazolta a Siklósból Sztojka Norbertet, aki 25 góllal járult hozzá a bronzéremhez és hatszor jelent meg a neve a hétvége legjobbjai között. A másik két támadó, Gál Tibor és Novák Balázs már megszokott arcok a szezonvégi álomcsapatokban. A 40 éves Gál Tibor ebben az idényben is a Lánycsók legjobbja volt (23 gól lőtt és kilencszer volt a válogatott tagja). A nálánál 16 esztendővel fiatalabb kollégája, Novák ezúttal is elképesztő mennyiségben termelte a gólokat, 43-szor vette be az ellenfelek kapuját. De nem csak a gólkirály címet érdemelte ki, a Dunántúli Naplónál ő lett a 2020–2021-es szezon legjobb játékosa, miután tízszer is kiérdemelte, hogy ott legyen a forduló válogatottjában.

A kispad

Kapus: Ujvári M. (Magyarbóly)

Védők: Riba Zsolt (Ócsárd), Lukács Gergő (Ócsárd) Rochi Ferenc (Beremend)

Középpályások: Tóth Szabolcs (Nagykozár), László Ferenc (Lánycsók), Pintér Patrik (Bódi FC)

Támadók: Dobrosi Krisztián (Beremend), Horváth Szilárd (Ócsárd), Bodor Márkó (Nagykozár), Kisgyörgy Szabolcs (Magyarbóly)

Edző: Sütő László (Ócsárd).

Góllövőlista

43 gólos: Novák Balázs (Himesháza)

30 gólos: Bíró Bence (Véménd)

25 gólos: Dobrosi Krisztián (Beremend), Sztojka Norbert (Beremend)

24 gólos: Bodor Márkó (Nagykozár)

23 gólos: Gál Tibor (Lánycsók)

20 gólos: Pálfi Árpád (Mozsgó Bódi FC)

18 gólos: László Ferenc (Lánycsók).

Megyei II. osztály

1.

Ócsárd

28

24

3

1

106–27

75

2.

Nagykozár

28

21

4

3

103–27

67

3.

Beremend

28

17

7

4

79–42

58

4.

Himesháza

28

16

3

9

85–53

51

5.

Magyarbóly

28

14

6

8

64–48

48

6.

Lánycsók

28

13

7

8

71–49

46

7.

PTE-PEAC II.

28

14

3

11

65–61

45

8.

Véménd

28

12

6

10

79–67

42

9.

Mozsgó BFC

28

12

2

14

81–94

38

10.

Somberek

28

9

2

17

53–86

29

11.

Töttös

28

6

7

15

37–75

25

12.

Diana SE

28

7

3

18

45–85

24

13.

Hosszúhetény

28

6

5

17

42–83

23

14.

Pellérd

28

4

3

21

31–116

15

15.

Palotabozsok

28

4

1

23

38-66

13

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában