Murván menő

2023.03.30. 13:57

Ranga Péter egy Škoda Fabia R5-tel száguld a ralinyitányon

Sz. Zs.

Forrás: Ranga Rally Team

Március 31. és április 2. között a Székesfehérvár Rallyval kezdődik, és majd az október 6-8-ai nyíregyházi Rally Hungaryval fejeződik be a HUMDA Országos Rally Bajnokság 2023-as szezonja – a nyitányon rögtön a pécsi Ranga Péterrel egy Škoda Fabia R5 volánjánál.

A hétvégi idénynyitó rögtön az érdekességként két idei murvás verseny egyikeként szerepel a sorban – a másikra augusztus 4-én, Veszprémben készülhetnek az autók-autósok. A kettő között még a május 26-án rajtoló Salgó-, majd a június 22-ei Mecsek-ralival, hogy aztán a sort a további két aszfaltos verseny, a szeptember 8-ai Győr-rali-show, majd a pécsi historic (EHRC) melletti egyetlen nemzetközi (ERC)-futam, az október 7-ei nyíregyházi Rally Hungary zárja majd. Oda, illetve a Zemplénbe és a Tokaji borvidékre egy év kihagyás után térhet majd vissza az idén is parádés autókat, illetve a legjobb pilótákat tömörítő mezőny.

Amelynek soraiban a nemrég bejelentett Pirelli Nemzetközi Murva Kupa első állomását is adó fehérvári futam már rajtszámos nevezési listáján a baranyai ralibarátok által nemcsak jól ismert, hanem kedvelt nevet is találunk: a 11-es szám Ranga Péter és Czakó Janek Škoda Fabia R5-ösén virít majd. A pécsi pilóta meglehetősen sűrű mezőnybe csöppent, a listán ugyanis csak csemegézve a sorból, Vincze Ferenc, Velencei Ádám, Hadik András, Turán Frigyes és Bútor Róbert, illetve márkatársként további R5-ös Fabia szerepel előtte a sorban.

Ahogyan azonban csütörtök délután a pécsi pilóta lapunk kérdésére az esélyeket latolgatta, bár szereti, ilyen kemény autóval régen ment már murván, így csak bizakodik benne, hogy az eredménylistán ennél jóval előkelőbb pozícióban olvashatjuk majd a nevüket. A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. színeiben induló pilóta a környéket jól ismeri korábbról, sőt, 2017-ben az ugyancsak murvás-poros veszprémi futamon a győzelmet is sikerült megszereznie – ugyanilyen autóval, ám még Szőke Tamás navigálásával.

A klasszikus környékbeli gyorsaságik közül szombaton Királyszentistván és Kislőtér kétszer-kétszer szerepel a programban – Ranga Péternek ez utóbbi az abszolút kedvence ezen a vidéken, mondja. Majd Székesfehérvár belvárosában a szuperspeciál következik, amely azonban az értékelésbe nem számít bele; vasárnap pedig a várpalotai gyors mellett Tés és Iszka került be az itinerbe.

Az autóról, illetve idei terveikről Ranga Péter elárulta még, hogy a Škoda felkészítése erre a futamra remekül sikerült, már egy eredményes teszten is túlvannak. Az idényből 3-4 ORB-futamon szeretnének rajthoz állni, köztük természetesen a Mecseken is – a többin a mostani állás szerint bérbe adják majd az autót. Azon a bizonyos négy futamon Ranga név biztosan szerepel majd a rajtlistán, ám azt, hogy az övé, vagy ifjabb Ranga Lászlóé, mindig az utolsó pillanatban, de jó testvérként döntik el – a Fabián ugyanis a megegyezés szerint megosztoznak majd az idei versenyeken.

Minden további információ a Székesfehérvár Rallyról a verseny hivatalos honlapján olvasható.

Címkék#rali

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában