Vízilabda

2023.05.02. 19:00

A reváns is fűtheti a Vasút kazánját

K. B.

Fotó: Laufer László

Nehéz helyzetbe került a PVSK-Mecsek Füszért férfivízilabda-csapata, amikor az UVSE büntetőkre tudta menteni ellene ai OB I. rájátszásában az első forduló első mérkőzését, és az orosz rulett során a hazaiak keze remegett meg kevésbé.

Így szerdán 19.00-tól hazai medencében már kötelező a győzelem a pécsiek számára, hogy vissza térhessenek a Hajós Alfréd uszodába egy újabb rangadóra.

– Egy nagyon kiélezett mérkőzésre számítok – jelentette ki Kolozsi Marcell az együttes közösségi oldalán. – Idén háromszor találkoztunk velük, egyszer nyertünk, egyszer kikaptunk, és egyszer döntetlennel zártunk. Nagyon komoly mérkőzés lesz, számítunk a szurkolóinkra!

A kilencedik helyért biztosan nagy csata lesz még a két gárda között, abban csak reménykedhetnek a pécsi szurkolók, hogy nem ez lesz az utolsó.

– Mindenféleképpen szeretnénk kiharcolni a harmadik mérkőzést, ami a fővárosban lesz – tette hozzá Pellei Kristóf. – Nagyon nehéz mérkőzés lesz. Százszázalékosan készülünk, mindent bele fogunk adni!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában