Kosárlabda

2023.10.03. 09:30

Ez vérpezsdítő lesz: szomszédvári rangadóval folytatódik a pontvadászat

Móga Richárd

Fotó: Makovics Kornél

Parádés rajtot vett az NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapata, ugyanis valósággal átgázolt a Cegléden (43–82), azonban kedden 18 órától már következik egy szomszédvári rangadó Szekszárdon, ráadásul idegenben.

A tolnai klub kiélezett, küzdelmes meccset játszott a nyitányon a Szigetszentmiklós ellen (79–77), de ennek ellenére gyakorlatilag lehetetlen megjósolni, hogy melyik fél kerül majd ki győztesen a párharcból.

Jovan Gorec, az NKA Universitas Pécs vezetőedzője: – Ez egy olyan előrehozott mérkőzés a harmadik fordulóból, amire számunkra nem a legjobb időpontban kerül sor. De ilyen a profi sport, meg kell próbálnunk maximálisan felkészülni. Nem régen két felkészülési meccset is játszottunk velük, tudjuk, hogy hazai pályán nagyon agresszívan fognak játszani, megpróbálják ők diktálni az ütemet, nekünk pedig ezt kell megakadályozni. Fontos volt, hogy a nyitófordulóban, a Cegléd ellen jó ritmusban kosárlabdáztunk, ezt szeretnénk folytatni. Koncentráltan és taktikusan kell játszanunk, szeretnénk a saját stílusunkat érvényre juttatni, ami egy gyors, nagy tempójú kosárlabda, de fontos lesz hogy ne kapkodjunk, pontosan és precízen hajtsuk végre a feladatokat. Semlegesítenünk kell a Szekszárd kulcsjátékosait, és reményeink szerint jó meccset tudunk játszani velük. Szeretnénk győzni, ezzel a céllal utazunk!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában