Kosárlabda

2023.10.12. 18:10

Hosszú kihagyás után visszatér Pécsre a kosárlabda legjava

Először játszik hazai környezetben a története első NB I.-es idényét teljesítő NKA Universitas Pécs férfikosárlabda-csapata. Pénteken 19 órára a paksi Atomerőmű SE érkezik hozzá Csirke Ferenc vezetésével, s azzal a céllal, hogy megszerezze a szezonja első győzelmét. Ugyanakkor Benkéék is erre törekszenek.

Kvanduk Bence

Fotó: Lang Róbert

Egy idénnyi szünetet követően ismét Pécsett rendeznek NB I.-es férfikosárlabda-mérkőzést, még ha ez a felállás sokaknak szokatlan is lesz, hiszen már nem a Panthers csillaga világít a legmagasabb szinten, hanem a vákuumba belépő Rátgéber Nemzeti Kosárlabda Akadémia gárdája.

Az NKA Universitas Pécs az idényben már túl van két nehéz mérkőzésen. Egyfelől a nyitányon a címvédő verte el nagyon, majd a következő körben a Kaposvárral sem tudta tartani a tempót. Most sem lesz azonban egyszerűbb dolga, hiszen a feljebb vágyó Paks érkezik hozzá, hogy megszerezze első sikerét.

Csirke Ferenc alakulatának sem volt egyszerűbb sorsolása, mint a pécsieknek. Az első körben a talán legnagyobb bajnoki kihívó Szolnokhoz utazott, amely hét ponttal múlta felül, majd a Körmenddel szemben szenvedett hazai pályán vereséget 18 ponttal.

Ugyan egyelőre egyik gárdának sincs győztes meccse, az atomvárosiak egyfelől tapasztaltabbak ebben az osztályban, másrészről eddig is jobban meg tudták szorongatni a kemény ellenfeleiket, mint a sok sajátnevelésű kosárlabdázót bevető Pécs.

Nemrég találkozott is egymással a két együttes, hiszen a főpróbáikat egymás ellen tartották szeptember végén. Akkor a paksiak örülhettek végül egy hatpontos győzelemnek. Azóta az ASE kerete a sok sérült miatt változott is, hiszen szerződtették a paksiak a 35 éves Darrin Govenst, aki a Körmend ellen 11 ponttal debütált új csapatában, s egy triplát értékesített.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában