Labdarúgás

2023.10.29. 14:56

Példátlan dolgot láttak a focirajongók Szentlőrincen (galéria)

Megnyerte az Iváncsa elleni rangadót a Szentlőrinc SE a labdarúgó NB III. Dél-nyugati csoportjának 13. fordulójában, ezzel egyedüli veretlenként áll a tabella élén. A piros-feketék előtt senki nem volt képes megszerezni mindhárom pontot az iváncsaiak ellen.

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Már az első percekben látszott, hogy két hasonló képességű gárda csap össze egymással Szentlőrincen, s az is, hogy a tisztelet kölcsönös az Iváncsa és a hazaiak között. Azonban, ahogyan teltek a percek elkezdett a vendég alakulat fölénybe kerülni, s Schuszter Lászlónak nem egy veszélyes lövése volt. Az egyikből meg is szerezte a vezetést. Az első kísérletét ugyan Héninger hárította a 30. percben, de épp a támadó elé került vissza a labda, aki habozás nélkül a hálóba vágta azt a tehetetlen kapus mellett.

A bekapott találattól felpörögtek a piros-feketék is, s Rétyi oldalán veszélyes támadást tudtak vezetni, aminek a végén a házigólkirály a fennmaradó Keresztes elé tette vissza a labdát, azonban az ő kísérletébe bele tudott lépni egy vendég védő. A meccs második góljához mégis a vendégek álltak közelebb a szünet előtt. A ráadás elején Bányai Péter vállalkozott 20 méterről balról, de kísérlete a keresztlécen csattant.

Az 52. percben aztán Rétyi buktatásáért büntetőt kapott a Lőrinc, amit a sértett a múlt heti kettőt követően újra magabiztosan értékesített. A jobb alsóba gurított a már a másik irányba elvetődött kapus mellett.

A 85. percben aztán Hleba jobb oldali szögletét csúsztatta át valaki a labdát a hosszúra, ahol Sághy érkezett, s estében a jobb felsőbe lőtt, ezzel pedig megszerezte a Lőrincnek az áhított három pontot a rivális ellen.

Szentlőrinc SE–Iváncsa 2–1 (0–1)
Labdarúgó NB III., Dél-nyugat, 13. forduló. 
Szentlőrinc: Héninger – Miklós (Mahler G., 55.), Keresztes B., Sághy, Németh M. – Medgyesi (Kiss K., a szünetben), Hleba, Kesztyűs M. – Grabant, Novák Zs. (Csörgő R., 90+1.), Rétyi (Kiss-Szemán, 90+3.). Vezetőedző: Pichler Gábor.
Gólszerző: Rétyi (54. – büntetőből), Sághy (85.) ill. Suszter L. (30.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában