Futsal

2024.01.20. 14:20

Ebben több volt: négy gólt és egy kiállítást hozott a forduló nyitánya

Eseménydús mérkőzést játszott a PTE-PEAC élvonalbeli futsalcsapata a DEAC vendégeként a huszadik forduló nyitányán, de a második félidőben a házigazda számára jobban kijött a lépés.

Móga Richárd

Forrás: DEAC TV

Nagy utat tett meg a pécsi együttes, ráadásul az időjárási viszonyok sem kedveztek, de jó előjelként szolgált, hogy ősszel épp a DEAC ellen sikerült megszerezni a klub történetének első győzelmét az első osztályban.

Nos, ezúttal is álomszerűen indult az összecsapás, ugyanis már a második percben vezetést szerzett a vendégcsapat: Vénosz végezhetett el egy szögletet, Koronics pedig ügyesen lerázta ellenfelét, így nagy helyzetbe került, és pontosan is célzott. A találatot követően a PEAC térfelén zajlott a küzdelem, de olykor kontrából tovább lehetett volna növelni a különbséget.

Mindenesetre az első játékrész derekán egyenlített a Debrecen, miután egy tökéletes centerezésnél Szatmári nem hibázott. A térfélcsere után Tóth Attila mattolt, pár perccel később pedig Harmati Tamás használta ki a pécsi védelem megingását.

A folytatásban becsülettel küzdött Élő Tibor legénysége, de a gól nem jött össze, sőt, tovább nehezítette a dolgot, hogy a véghajrában Tóth Attila Márk egy lerántásért megkapta második sárgáját, így az emberelőnyös játékot is gyakorolhatta a DEAC.

Csütörtök este a Kecskemét ellen lehet javítani, az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén.

DEAC–PTE-PEAC 3–1 (1–1)
Férfi Futsal NB I., huszadik forduló. Debrecen. Vezette: Szilágyi, Apkó, Ibriksz. DEAC: Faragó Á. – Berecz, Garcia, Alves, Tóth A. Cserék: Nyerges, Faragó L., Vass O., Nagy B., Harmati, Szatmári, Siska, Varga Z., Győri. Vezetőedző: Tihanyi Csaba. PTE-PEAC: Molnár M. – Tóth M., Koronics, Bartal, Vénosz. Cserék: Wilkesz, Bálint G., Molnár Cs., Pápai, Karamarkovic, Forró, Spánitz, Hajnal. Vezetőedző: Élő Tibor.
Gólszerzők: Szatmári (11.), Tóth A. (26.), Harmati (29.), illetve Koronics (2.).
Kiállítva: Tóth M. (38.).
Ez következik (01.25.): PTE-PEAC–SG Kecskemét Futsal (19.00).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában