Kosárlabda

2024.01.14. 18:06

Több mint harminc ponttal verte vendéglátóját a Panthers

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Nagyszerű formában van a PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata az idény eleje óta az NB I. B. Piros-csoportjában a kezdetek óta, s már bizonyította, hogy ebben az évben azokat a meccseket is be tudja húzni – leszámítva a MAFC elleni botlást –, amelyeken szenvednie kell a sikerért. A 15. fordulóban a Debreceni EAC U23-as gárdája ellen viszont egészen másképpen alakultak a dolgok. No, nem azért mert túljárt volna Frankék eszén a korosztályos együttes, hanem mert egyetlen negyeden át tudta tartani a lépést.

Ugyan az első négy pont Bíró és Micsovics nevéhez fűződött, a hazaiak erre egy 7–0-s rohanással válaszoltak. Ezt követően a Panthers percei jöttek, s héttel is el tudott húzni Szrecsko Szekulovics gárdája, az első pihenőnél mégis csupán egy pont volt a különbség.

Ezen a ponton aztán a Vasút sebességfokozatot váltott, s olyan tempóban húzott el ellenfelétől, hogy az már csak az egyre kisebbnek tűnő hátát láthatta a mérkőzés hátralévő részében. A következő három negyedet mind fölényesen nyerte a pécsi gárda, s végül több mint 30 ponttal, egészen pontosan 33-al nyert.

Debrecen U23–PVSK-Veolia 62–95 (21–22, 12–24, 16–21, 13–28)
Férfi kosárlabda NB I. B., Piros-csoport, 15. forduló. 
DEAC: Varga S. 11/3, Fekete-Gál 10, Neuwirth 6, Bankó, Czermann 14. Csere: Csizmadia 4, Turán 6/6, Bata 1, Orosi 6, Balázsi Á. 4, Hibján, Varga B. Vezetőedző: Kádár Tamás. 
PVSK: MICSOVICS 18/6, MOLNÁR M. 21/6, Ravasz, Bíró O. 14/3, Horti 7. Csere: Mokánszki 5/3, Radó 8, Antóni 2, Plézer 11/9, FRANK 7/3, Harka 2. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában