Kézilabda

2024.02.01. 16:00

Ez az idény egy ajándék, egy ünnep a Kozármisleny számára

Túl van a Kozármisleny KA női kézilabdacsapata története első NB I.-es idényének felén, amely során három pontot gyűjtött. Erre az időszakra tekintett vissza Kovács Tamás, a klub elnöke egy értékelő írásban.

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Óriási kihívásra vállalkozott a Kozármisleny KA, amikor a nyáron osztályt váltott, hiszen az élvonalban való szereplés nem is lépés, sokkal inkább egy hatalmas ugrás a klub számára. Újoncként az ellenfelek ritmusának felvétele is nehéz, a gárda viszont már a 4. fordulóban megszerezte első győzelmét, majd újabb négy meccsel később első döntetlenjét is. Ezek mellett viszont a rutinosabb csapatok jobbnak bizonyultak.

– Ez a szezon teljes mértékben megfelel az előzetes elvárásainknak! Minden téren töretlen a fejlődés! – jelentette ki félévi értékelőjében Kovács Tamás, hozzátéve ha ránézek a tabellára, akkor első körben minden sportszerető ember csalódott lesz,  hiszen Kozármisleny neve az utolsó helyen szerepel. 
Mindemellett hangsúlyozta, hogy ez az év ajándék, egy ünnep az egyesület számára.

– Teljes mértékben tisztában voltunk azzal, hogy ebben az évben a bennmaradás bravúr kategória lenne! Ettől jelenleg messze vagyunk, bár még mindig nem lehetetlen az elérése! Megannyi küzdelem, edzésmunka és vereséggel zárt mérkőzés után is van két nagyon fontos dolog: az egyik, hogy ezt senki nem veheti már el tőlünk, és csak rajtunk múlik, hogyan éljük meg a mindennapokat – jegyezte meg kiemelve, a város első NB I.-es győzelme az ő nevükhöz fűződik, így beírták nevüket a település történetébe.

– Kiderült, sportolóink nagy része hatalmas akarattal, ambícióval, elszántsággal rendelkezik, és nagyon sokuk saját képességeik határát feszegetve rengeteg energiát tesznek bele a mindennapjaikban, hogy megmutassák hétről hétre, helyük van ebben az osztályban! Teszik ezt egyetemi tanulmányaik vagy éppen civil munkahelyi elfoglaltságaik mellett – folytatta. – Kiváltságosak vagyunk a tekintetben is, hogy ez igaz a teljes stábra, edzői karra, sportmunkatársainkra! Fantasztikus háttérmunka zajlik a szürke hétköznapokon!

Emellett elárulta, hogy jelentős fejlesztéseket terveznek, s több pályázaton is dolgoznak.

Legközelebb február 17-án lép majd pályára a gárda egy kiesési helyosztón a NEKA ellen, amely két ponttal van előrébb, ugyanakkor már egy meccsel többet is játszott. A bennmaradást érő 12. hely 4 pontra van, a Békéscsaba bitorolja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában