Úszás

2024.05.26. 13:02

Aranyat nyert Jászó, pedig csak kiváncsi volt hol, tart a felkészülésben

Móga Richárd

Forrás: musz

Bekezdtek a magyar úszók a Mare Nostrum-körverseny nyitónapján, ugyanis rögtön egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet sikerült bezsebelni. Ráadásul a legfényesebb medál a PSN Zrt. kiválóságának, Jászó Ádám nevéhez fűződik.

A pécsi óriás ötven háton a falnál négy századdal nyúlta le a japán Natarajt. – Örülök az eredménynek, nem voltak elvárásaim, csak kíváncsiak vagyunk, hol tart az olimpiai felkészülés. Egész jó úszás volt, várom, hogyan sikerül a többi állomás – nyilatkozta a sikerét követően Jászó Ádám. 

A magyar küldöttség érmeinek számát legfőképp a hölgyek gyarapították, hiszen Molnár Dóra kétszáz háton, Ábrahám Minna kétszáz gyorson, Mihályvári-Farkas Viktória pedig 1500 gyorson csapott célba másodikként. Továbbá Pádár Nikolett kétszáz gyorson bronzérmet szerzett. Na de nem mehetünk el szó nélkül Verrasztó Dávid teljesítménye mellett sem, aki szintén a dobogó harmadik fokára állhatott. Igaz, a harminchat esztendős Európa-bajnok még hét másodpercre jár attól, hogy olimpiai résztvevőnek mondhassa magát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában