Közélet

2009.02.11. 12:38

Makovecz Imre is részt vesz a Vígadó felújításában

A város felújításának fontos része lesz a Vígadó épületének tervezett rekonstrukciója. A program közel 250 millió forintba kerül, s a kivitelezés a közbeszerzési pályáztatás miatt az év második felében, legkésőbb az év végén kezdődhet.

K. F.

A város a munkálatok tervezésébe, a tanácsadásba bevonja a különös építmény tervezőjét, az Ybl- és Kossuth-díjas Makovecz Imrét is. Amint azt tegnap Paizs József, Szigetvár polgármestere elmondta, a tervező örvendett a felújítás hírének és annak, hogy segítheti tanácsaival az 1985-ben átadott létesítmény rendbetételét. A művész egyébként a szigetvári alkotását nagyon szereti, és sohasem felejti el a legfontosabb munkái között felsorolni. Amint azt többször is megfogalmazta, ez a ház szakmai tevékenységének egyik csúcsa, mindazok az elemek szerepelnek benne, amelyekre valaha rátalált, sőt, ahogyan ő fogalmazott „még egy sajátosan gyermeki szürrealizmus is” átitatja. A Vígadó rendbetételét két egyéb, hozzá kapcsolódó alkotás is kíséri. Az épület udvarába egy mobil szabadtéri színpad kerül, az előterében pedig Zrínyi szobrát állítják majd föl.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!