Közélet

2011.05.23. 16:36

Nem kapja meg egyelőre a 25 milliót Varga Péter

Nem jár egyelőre végkielégítés Varga Péternek, a Pécs Holding egykori vezérigazgatójának a Legfelsőbb Bíróság (LB) hétfői ítélete szerint, értesült a Dunántúli Napló.

B. A. (Dunántúli Napló)

Városházi információk szerint az LB befogadta a Pécs Holding jogászainak érvelését, miszerint az ő álláspontjuk szerint Varga Pétert 2009 nyarán jogszerűen mentették fel. Várhatóan új eljárás kezdődik majd, avagy az LB magához veszi az ügyet, és saját hatáskörben hoz majd jogerős döntést.

A Pécs Holding azt követően nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az LB-hez, hogy a Baranya Megyei Munkaügyi Bíróság másodfokon Varga Péternek adott igazat, és megítélt neki több mint 25 millió forintot, egy éves bérét, elmaradt munkadíj címén. A Pécs Holding a mostani döntésig visszatartotta az információink szerint kamatokkal együtt majd 40 millióra rúgó összeget.

A Megyei Bíróság idén januári ítéletének indoklásában kitért arra, hogy Varga Péter ugyan nem kellő gondossággal járt el a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. buszparkjának kiszervezésével kapcsolatosan – és ennek következtében nem tájékoztatta Pécs város vezetését és a pécsi közgyűlést sem –, de ez nem szolgáltatott kellő jogalapot a rendkívüli felmondásra. Miután határozott idejű, még több mint egy évig élő munkaszerződése volt 2009 nyarán, amikor a pécsi közgyűlés azonnali és rendkívüli módon felmentette pozíciójából, megjár neki egy évi elmaradt munkabére. A prémiumelőleget azonban nem tartotta jogosnak a megyei bíróság.

A volt vezérigazgató akkor a Dunántúli Naplónak elmondta, a prémium ki nem fizetését nem tartja jogosnak, mert ő teljesítette a neki kiírt célokat. Varga Pétert szerettük volna megkérdezni a keddi döntésről, egyelőre azonban nem sikerült elérnünk.

Felfüggesztették az ítélet végrehajtását

A Legfelsőbb Bíróság Varga Péter volt Pécs Holding vezér munkaügyi perében a Baranya Megyei Bíróság másodfokú ítéletének végrehajtását függesztette fel, az ítéletet magát nem helyezte hatályon kívül, pontosította a kedden, a témában megjelent rövid írásunkat szerdán dr. Hajdu István, a Baranya Megyei Bíróság sajtószóvivője.

A Pécs Holding felülvizsgálati kérelméről érdemben az LB csak a későbbiekben dönt majd. Azaz arról határoztak most, hogy döntésükig nem kell elutalnia a Holdingnak a másodfokon elmaradt munkabér címén megítélt összeget, ami kamatokkal együtt mintegy 40 millió forint.

B. A. (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!