Ha nem alakul át a szakképzés, „lehúzhatjuk a rolót”

– A város úri jókedvében nem szólna bele a pályaválasztásba. Tényleg ilyen rossz ma az oktatás szerkezete?

– Sajnos az utolsó percekben vagyunk. Ha nem lépünk, nem mozdulunk a helyes irányba, a megye, tán a térség is lehúzhatja a rolót. Idén csak nálunk nőtt a munkanélküliség, és Baranya az utolsó az egy főre jutó ipari termelés tekintetében. Ráadásul azt a statisztikát még javította az Elcoteq működő pécsi üzeme. Egy adott város, térség versenyképességét, jövedelmi szintjét alapvetően meghatározza a tudásintenzív iparágak jelenléte, amelyhez jelentős számú, minőségi szakképzett munkaerő szükséges. Az újraiparosításhoz sok mérnök is kell, nálunk a műszaki felsőfokú végzettségűek aránya 5–6 százalék. Észak- és Nyugat-Európában ez a szám tízszeres is lehet. Ahhoz, hogy előreléphessünk, a középiskolai képzési arányokat is át kell alakítani, sőt az általános iskolai oktatásban is változtatásra van szükség. Például manuális készségekre épülő órából is több kellene, s már gyermekkorban tanítani üzleti ismereteket is. Nálunk azt sulykolták a szülők és a gyerekek fejébe, hogy szerezz diplomát, s akkor jó fizetésed lesz, szellemi vagy könnyű fizikai munkával. Ami igaz is lehet azon keveseknél, akik kapnak munkát a döntően bölcsész szakirányokban.

– Mérnököt, jó szakmunkást mindig keresnek, külföldön és az ország fejlett városaiban. Vannak a szakmatanulás mellett érvek olyan városban is, ahol nincs ipari termelés?

– Attól, hogy egy változtatás nem könnyű, még meg kell lépni. Főként, ha ez az egyetlen esélyünk. Az sajnos mára bebizonyosodott, hogy az út, amelyen Pécs jár, zsákutcába vezet. Csak közszférára nem lehet alapozni egy város, egy térség gazdaságát. Igazán fejlett kultúra, kulturális ipar is csak gazdaságilag fejlett térségekben alakulhat ki. Ipari befektetések, gyártóüzemek nélkül nem működhet jól a gazdaság.

– Vagyis Pécsett 4–5 éven belül csak szerencsével lehet érdemi változás. Lehet tudni, hogy akkor majd mely szakmacsoportokra lesz szükség hosszú távon?

– Nagy pontossággal lehet tudni. Egyes iparágakban valószínűleg nem versenyezhetünk Kínával, Indiával. Azon tudásintenzív ágazatokban pedig (például a biotechnológia), melyeknél várhatóan a jövőben is tisztes profitot lehet elérni a legfejlettebb országokban, vezető szerepre nem tehetünk szert. Sőt, szakembereinket elcsábítják.

– Mely területek maradhatnak nekünk?

– Az autó-, az élelmiszer- és feldolgozó-, illetve a gépipar. Ezekben érdemes gondolkodni, és versenyben maradni, elsősorban más magyar térségekkel és a környező országokkal. A várható új törvények alapján pedig jó szakemberek előtt továbbra is nyitva áll az út az előrelépés felé. Szakmunkásként, technikusként könnyebben kerülhetnek be a felsőoktatásba. Az ugyanakkor igaz, hogy a kommunikáción, a pályaorientáción is változtatni kell. Nem tudnak a szülők és a gyerekek e perspektívákról, ahogy például arról a lehetőségről sem, hogy ha valaki szakiskolába jár, már tanulóéveiben vihet haza pénzt a tanulószerződés rendszere révén. Ha valaki jól tanul, és hiányszakmát választ, havi 50–60 ezer forintos tanulópénz és ösztöndíj is összejöhet.

– Ugyanakkor sok szakiskolában hiányoznak az infrastrukturális feltételek, a jó szaktanárokat is egyre inkább elszívja a piac.

– Abban a kamarák vezetői is egyetértenek, hogy ezek valós problémák, amelyeket kezelni kell, ami állami segítség nélkül nem fog menni. Amiatt vagyok magam is bizakodó, mert az jól látszik, hogy a kormányzat felismerte, hogy nagy a gond, és megérett az idő a változtatásra.

A most tervezett lényegesen magasabb gimnáziumi felvételi küszöb pedig épp nem azt az üzenetet hordozza, hogy a szakképzés felértékelődik.

A szülők többsége szeretne gyermeke számára biztos megélhetést nyújtó képzést, de nem tud ilyenekről. Ám ehhez mindenekelőtt iparra volna szükség, de legalábbis hihető perspektívára. Például a felvételi tájékoztatóban fel kellene tüntetni a választható hiányszakmákat. Amíg ilyen irányok nem látszanak, természetes, hogy többen választanak gimnáziumot, mert ezzel „jegelhetik” a pályaválasztási döntést, ráadásul utána többféle szakmát tanulhatnak, és a továbbtanulástól sem zárják el magukat.

A most tervezett lényegesen magasabb gimnáziumi felvételi küszöb pedig épp nem azt az üzenetet hordozza, hogy a szakképzés felértékelődik.

A szülők többsége szeretne gyermeke számára biztos megélhetést nyújtó képzést, de nem tud ilyenekről. Ám ehhez mindenekelőtt iparra volna szükség, de legalábbis hihető perspektívára. Például a felvételi tájékoztatóban fel kellene tüntetni a választható hiányszakmákat. Amíg ilyen irányok nem látszanak, természetes, hogy többen választanak gimnáziumot, mert ezzel „jegelhetik” a pályaválasztási döntést, ráadásul utána többféle szakmát tanulhatnak, és a továbbtanulástól sem zárják el magukat. -->