A csavargó egértől a kereskedelmi tévéig

Az Oscar-átadás kerül szóba elsőként egy kávé mellett.

– Azért sajnálom kicsit, hogy nem a magyar Maestro nyert. Annak viszont örülök, hogy a győztes kanadai munka hagyományos 2D-s rajzfilm. Ez mutatja, hogy a trendi 3D-s technika önmagában nem elég a mennybemenetelhez – vág rögtön a közepébe a fiatal művész.

Gróf Balázs ugyanis a kezdetektől inkább a klasszikusabb rajzokban gondolkodik.

– Az első publikált munkámat 12 évesen rajzoltam, egy kutya meg egy egér szerepelt benne, ők csavarogtak kockákon keresztül. Egy ifjúsági magazinnak küldtem el, két évvel később jelent meg, nem kis meglepetésemre.
Az igazi áttörést azonban a Pécsi Estben való publikálás jelentette. 1996-ban jelent meg az első Flinter, akit egy barátomról, a sokak által ismert Makai Gáborról mintáztam. Sőt, az első történetek nagy része valóban megesett vele, szóval nem kellett a fantáziára hagyatkoznom.
Akkoriban még a fotózással is kacérkodtam, elvégeztem egy sulit is, fényképeztem az egyetemi lapnak, a Pécsi Campusnak. Ám egyre több felkérés jött, sokan kerestek meg, hogy rajzolnék-e nekik, így egy idő után rájöttem, hogy bőven elég nekem a képregény, nem kell mellé más munkát is találni.

A pécsi képregényes írt már könyvet (a Hétköznapi Csalódások zenekarról), készített videoklipet (többek között a Heaven Street Seven Dél-Amerika című dalához), volt már kiállítása Portugáliában, legújabb munkája pedig a televízióhoz kapcsolja.

– E-mailen megkerestek a Mi kérünk elnézést készítői, hogy dolgoznék-e nekik. Azt gondoltam, hogy jó lehetőség kipróbálni magam valamilyen más műfajban, így belevágtam. Az első három adásnál kész forgatókönyvet küldtek, pontosan megmondták, mit akarnak látni. Mostanra viszont eljutottunk oda, hogy szabad kezet kaptam, azaz a saját ötleteimet rajzolhatom. Azért így lényegesen szórakoztatóbb. Az külön jó, hogy nincs semmilyen munkahelyi kötöttség, csak a határidőt kell tartanom.
Egyszer próbáltam úgy dolgozni, mint az emberek nagy része. A fotósuli után a FotoPlushoz jelentkeztem gyakorlatra, ám kiderült, hogy nekik csak egy szimpla alkalmazottra van szükségük, aki kiadja a kész képeket, meg átpakolja a filmeket egyik polcról a másikra.
Elég gyorsan vége lett a karrieremnek a cégnél, mivel már az első hét után behívott a főnök, és szólt, hogy a hosszú hajam nem fér bele a cég imidzsébe. Másnap már nem kellett mennem.
Érdemes megjegyezni, hogy ez nem 1964-ben, hanem ’94-ben történt…

A szerző „imidzsét” sem könynyű leírni. Aki figyelemmel kíséri munkáit, az észrevehette: az utóbbi időben lényegesen elgondolkodtatóbb, és egyben absztraktabb rajzokkal is jelentkezik.

– Természetesen örülök, ha mindenki megérti, hogy mit akarok elmondani a műveken keresztül, de szeretem, ha ezért a közönség is „megdolgozik”, vagyis akár hosszasan töpreng egy-egy képregényemen. Az ideális olvasót hozzám hasonló, nyitott embernek képzelem, olyannak, aki naponta mártózik meg a kultúrában: zenét hallgat, moziba jár, kitartóan olvas 2-3 folyóiratot, és rendszeresen definiálni próbálja a világot, amelyben él.

Jó az újabb munkája, a Halott menyasszony is, de a Karácsonyiban minden a helyén van.

A zene, a figurák, a poénok, a történet – szóval felülmúlhatatlan. A japán animációk közül csak a Vándorló palota meg a Chihiro Szellemországban tetszik, de azok is inkább a szürrealizmusuk, a teljesen egyedi világlátásuk, illetve a történet varázslatos atmoszférája miatt. Magyarok közül a János vitéz mindent visz. Szerintem azt minden iskolában kötelezővé lehetne tenni, annyira jó.

Jó az újabb munkája, a Halott menyasszony is, de a Karácsonyiban minden a helyén van.

A zene, a figurák, a poénok, a történet – szóval felülmúlhatatlan. A japán animációk közül csak a Vándorló palota meg a Chihiro Szellemországban tetszik, de azok is inkább a szürrealizmusuk, a teljesen egyedi világlátásuk, illetve a történet varázslatos atmoszférája miatt. Magyarok közül a János vitéz mindent visz. Szerintem azt minden iskolában kötelezővé lehetne tenni, annyira jó. A diplomamunkája egy videoklip volt – 1997-ben kezdtem el a tanulni a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Előtte kétszer is felvételiztem, de nem jutottam be. Pinczehelyi Sándor osztályába jártam, persze sokat is tanultam, ám ennél is fontosabb, hogy egy olyan közegbe kerültem, ami rendkívül inspiráló volt, sőt, a mai napig az. Diplomamunkának egy videoklipet készítettem: akkoriban keresett meg a Persona Non Grata nevű szigetvári zenekar, hogy csináljak nekik egy videót a Minimál című számukhoz, meg is rajzoltam, aztán az egyetemen is leadtam. Tetszett nekik. A pécsi képregény-rajzoló munkáival már szerte az országban találkozhatunk - több lapban megjelennek felismerhető stílusú háromkockásai -->