2011.04.08. 16:09
Ma már mondják: van Rozs Tamás-stílus
Rozs Tamás sok műfajban alkot, sokféle zenét ír. Arra a kérdésre, hogy van-e a muzsikáláson kívül, ami érdekli, rövid gondolkodás után azt feleli, nincs.
– Színházi zeneszerzővé lett?
– Tény, hogy az utóbbi években sok színházi produkcióban vettem részt Kovács Mártonnal együtt. Mohácsi Jánossal dolgozunk főként, immár a kilencedik közös produkciónk fut a Nemzeti Színházban. Mohánál különös szerepe van zenének, nem illusztrál, nem songok ezek, hanem végig jelen van, borzolja az idegeket, vagyis dramaturgiai szerepe van.
– És megint itt lesznek a POSZT-on is. Milyen érzés?
– Kétségtelenül jó, elvégre az Egyszer élünk zenéje is sajátos feladat volt, ami sok műhelymunkát igényelt, hiszen egy nagy történelmi tablót nyújt a színpadon.
[caption id="" align="alignleft" width="334"]
„Úgy érzem, kész vagyok bárkit bármikor meglepni valami újjal!” (fotó: Laufer László)
[/caption]
– Nézzünk egy más műfajt: altatódalokat gyűjtött. Ez hogyan jött?
– Még az EKF-örvén találtam ki, hogy összeszedem a környék horvát, szerb, sváb, cigány és magyar altatódalait. Eddig két vonósnégyes született belőlük, és az Arco Trióval elkészült a Lélek gyökerei című lemez. Ezt igazán saját gyermekemnek érzem.
– És akkor a jó öreg Szélkiáltót még nem is említettük... Hogy van mindez egymás mellett a fejében?
– Külön-külön feladatok, amelyek mögött mind én vagyok. Vannak köztük átjárások, de alapvetően mindig máshol kell kezdeni a munkát. De mondják, azért már fel lehet ismerni valami olyasmit, ami a Rozs Tamás-stílus. Ami egyrészt jó, ám kész vagyok bárkit bármikor meglepni valami újjal!
– Nem mellesleg, tanít is a Kaposvári Művészeti Karon. Mit ad ez a munka?
– Sokat. Egy más generációval vagyok kontaktusban, és nagyon szeretem, ahogy kinyílnak, és behozzák az életembe a mai világ, a mai kor különösségeit. Huszonévesen az ember nagyon szabad, ez hat rám is. Kontrollál és frissen tart, amire szükségem is van!
A csellója a mindene
Rozs Tamás zenész 1960-ban született Pécsett. Magyar–ének szakra járt a Tanárképző Főiskolára, utóbb Budapesten, a jazz tanszék óráit is látogatta, majd újból Pécsett zeneterápiából is diplomát szerzett. Oszlopos tagja a Szélkiáltó együttesnek, de ezenkívül zenél az Arco Trióban, és különböző színházi, bábszínházi produkciókban. Kedves hangszere egy 140 éves cselló, ami 30 éve a társa.
Méhes Károly (Dunántúli Napló) „Úgy érzem, kész vagyok bárkit bármikor meglepni valami újjal!” (fotó: Laufer László) -->
