2008.01.25. 14:12
Busójárás: évszázados hagyomány
Jövő vasárnap ismét tízezrek lepik el a mohácsi utcákat, a busójárás fő attrakcióit szemlélve. Bár a maszkázás az évszázadok alatt sok elemében változott, a hagyomány megmaradt.
[caption id="" align="alignleft" width="350"]
Koporsóégetés a máglyán - ma már elképzelhetetlen a karnevál enélkül, pedig az 1950-es évekig nem volt szokásban
[/caption]A busójárás eredetéről ma már egyöntetű az a vélemény, ami szerint a farsangolásnak a télűzés volt a célja. E vélekedés terjedésével párhuzamosan, ha feledésbe nem is veszett, legalábbis háttérbe szorult a „népi” elgondolás.
A legenda szerint a török időkben az országnak volt egy olyan része, melyet a török soha nem tudott elfoglalni. Ez volt a Margitta-sziget. Ide húzódtak vissza a környékbeli lakosok, az általuk jól ismert utakon. De a törökök megtalálták az ösvényeket. Ekkor a mohácsiak vezetője, mivel fegyverük nem volt, kitalálta, öltözzenek ijesztő ruhákba, erősítsenek fejükre kecskeszarvakat, és kereplőkkel csapjanak minél nagyobb zajt, hogy elijesszék a babonás törököket. A terv sikerült, és az ellenség elmenekült.
A kutatók szerint a busójárás annyiban függ össze a törökökkel, hogy megszállásukat követően az elnéptelenedett területekre betelepülők érkeztek - köztük horvátok. Egyik kisebb csoportjuk, a sokácok, ma is Mohácson és környékén élnek. Miután összefüggő területen laktak együtt, ennek betudhatóan maradhatott fent a magukkal hozott szokás, a télűző ünnep, ami az 1900-as években még számos horvátok lakta faluban hagyomány volt. Mohácson máig fennmaradt, bár sokat változtak egyes elemei.
[caption id="" align="alignleft" width="350"]
Álarcpróba mosollyal - az alakoskodók legfőbb szabálya, hogy nem fedhetik fel kilétüket
[/caption]Kisfarsang napján, azaz a busójárás előtti csütörtökön az utcán megjelennek a „kisbusók”, és a jankelék. Ezzel szemben anno a mohácsi sokác gyermekek közül a fiúk lány-, a lányok fiúruhákat öltöttek, s arcukat egy ruhadarabbal eltakarva jártak házról házra, ahol megvendégelték őket. A vasárnapi események egyes elemei is átalakultak. Régen nem volt menetre emlékeztető felvonulás, a busók kisebb csoportokban keresték fel a sokác negyedben a házakat. Jelképesen felszántották az udvart, hamuval körbeszórták a házakat – előbbivel a nagyobb termést, utóbbival a gonosz távoltartását szerették volna előmozdítani. A máglyát sem mai helyén, a Széchenyi téren rakták és gyújtották meg, hanem a Kóló téren.
Egészen a múlt század közepéig farsangtemetéskor nem égettek koporsót a máglyán, ez csak 1950-től vált szokássá. Ugyancsak viszonylag új eredetű az az elem is, hogy a Dunán is vízre bocsátanak egy koporsót a télűzők.
Nem fedhetik fel kilétüket
A látogatóknak nem árt tudni, hogy az alakoskodók legfőbb szabálya, hogy semmiképp sem fedhetik fel kilétüket, az eltelt évszázadok alatt sem változott. Ebből adódóan nem udvarias dolog azzal próbálkozni, hogy levegyük róluk az álarcot, sőt, erre rá is fizethetünk.Ettől eltekintve a busók roppant barátságosak, ma már nem divat a durva, erőszakos megnyilvánulás, amire még pár évtizede is volt példa.
Az inkognitók eredeti védelmezői, a jankelék viszont már nem űzik korábbi mesterségüket. A busókat kísérő, jellegzetes maszkás alakok fő feladata az volt, hogy segítsenek megőrizni a titkot, kik rejtőznek az álarcok mögött. Ha valaki azok mögé akart nézni, akkor azt a náluk lévő ronggyal, fűrészporral kitömött zsákkal megcsapkodva elűzték. Ám öltözetük változatlan maradt: szakadt ruhákból, rongyokból áll, arcukat harisnyával fedik – de ma inkább a lányoknak tartogatják muníciójukat.
A busók kelléktárából is eltűnt egy korábbi fontos elem, a famatyinak is nevezett busóbaba. Ez utóbbi valószínűleg szintén a szaporulatra utalt. Részben megváltoztak az álarcok is – korábban nem volt mindegyiken szarv, ma már ilyet alig látni.
Amikor „a” párt is támogatta az eseményt
A második világháború után nem mindig nézte jó szemmel a hatalom a busójárást. Ugyan konkrét tiltásról nincs tudomásunk, de az idős mohácsiak elmondása szerint, amennyire csak lehetett, próbálták visszaszorítani az utcai maszkázást, támogatásról pedig egyáltalán nem volt szó. Az 1940-es évek végére mindez odáig vezetett, hogy már hírmondóba is alig akadt busó a hagyományos télűzőn.A fordulatot a diktatúra felpuhulása hozta meg ebben az ügyben is. Az 1970-es években – talán belátva, hogy elsorvasztani lehetetlen a hagyományt – egyszer csak gyökeres változás történt azzal, hogy a televízió élő adásban kezdte sugározni a busójárás eseményeit. Ez egy csapásra a karnevál ismertségének ugrásszerű emelkedéséhez vezetett, de sok köszönet azért ebben sem volt. A karnevál spontaneitása csaknem megszűnt, a budapesti rendezők utasításainak megfelelően kellett cselekedniük az ugyancsak színpadias díszletek között a maszkásoknak, akik hamarosan meg is unták az ugráltatást. Mindemellett – hogy a televízió igényeit ki tudják elégíteni – megjelentek a műbusók is, gumicsizmás, műszőrmés viseletben.
Szerencsére ez pár év után megszűnt, a rendszerváltás előtti évektől kezdve pedig már ismét a régi „forgatókönyv” szerint zajlik az esemény.
Ettől eltekintve a busók roppant barátságosak, ma már nem divat a durva, erőszakos megnyilvánulás, amire még pár évtizede is volt példa.
Az inkognitók eredeti védelmezői, a jankelék viszont már nem űzik korábbi mesterségüket. A busókat kísérő, jellegzetes maszkás alakok fő feladata az volt, hogy segítsenek megőrizni a titkot, kik rejtőznek az álarcok mögött. Ha valaki azok mögé akart nézni, akkor azt a náluk lévő ronggyal, fűrészporral kitömött zsákkal megcsapkodva elűzték. Ám öltözetük változatlan maradt: szakadt ruhákból, rongyokból áll, arcukat harisnyával fedik – de ma inkább a lányoknak tartogatják muníciójukat.
A busók kelléktárából is eltűnt egy korábbi fontos elem, a famatyinak is nevezett busóbaba. Ez utóbbi valószínűleg szintén a szaporulatra utalt. Részben megváltoztak az álarcok is – korábban nem volt mindegyiken szarv, ma már ilyet alig látni. Amikor „a” párt is támogatta az eseményt A második világháború után nem mindig nézte jó szemmel a hatalom a busójárást. Ugyan konkrét tiltásról nincs tudomásunk, de az idős mohácsiak elmondása szerint, amennyire csak lehetett, próbálták visszaszorítani az utcai maszkázást, támogatásról pedig egyáltalán nem volt szó. Az 1940-es évek végére mindez odáig vezetett, hogy már hírmondóba is alig akadt busó a hagyományos télűzőn.
A fordulatot a diktatúra felpuhulása hozta meg ebben az ügyben is. Az 1970-es években – talán belátva, hogy elsorvasztani lehetetlen a hagyományt – egyszer csak gyökeres változás történt azzal, hogy a televízió élő adásban kezdte sugározni a busójárás eseményeit. Ez egy csapásra a karnevál ismertségének ugrásszerű emelkedéséhez vezetett, de sok köszönet azért ebben sem volt. A karnevál spontaneitása csaknem megszűnt, a budapesti rendezők utasításainak megfelelően kellett cselekedniük az ugyancsak színpadias díszletek között a maszkásoknak, akik hamarosan meg is unták az ugráltatást. Mindemellett – hogy a televízió igényeit ki tudják elégíteni – megjelentek a műbusók is, gumicsizmás, műszőrmés viseletben.
Szerencsére ez pár év után megszűnt, a rendszerváltás előtti évektől kezdve pedig már ismét a régi „forgatókönyv” szerint zajlik az esemény. Koporsóégetés a máglyán - ma már elképzelhetetlen a karnevál enélkül, pedig az 1950-es évekig nem volt szokásban Álarcpróba mosollyal - az alakoskodók legfőbb szabálya, hogy nem fedhetik fel kilétüket -->
