ÖKO-Palkó és ÖKO-Panna a pécsi óvodákban

Immár ötödik évadban indul országjáró körútjára ÖKO Panna és ÖKO Palkó, a szelektív hulladékgyűjtés két kis hőse, hogy megmutassák ifjú közönségüknek, hogyan válhatnak ők is a környezetük védelmezőivé.

A szuperhős-jelöltekre, vagyis a közönségre nem lehet panasz: az eddigi közel 475 előadáson közel 20.000 gyerek vett részt. Az előadás sorozat célja, hogy a legkisebbek körében is kialakuljon és megerősödjön a környezettudatos gondolkodás és életforma. Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. Hajnal című előadását Pécsett kedden adták elő a Maskara társulat színészei.

A Hajnal című mesejáték az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. szelektív hulladékgyűjtési oktatóprogramjának legfiatalabbakat megcélzó színi előadása. A Maskara Társulat 4 fős, hivatásos színészcsapata tartja az előadást az ovis közönségnek. Mindezt játékos formában, interaktív módon teszik, a gyermekek bevonásával. A nem titkolt cél pedig, hogy már kisgyerekkorban kialakuljon a környezettudatos szemlélet, és természetessé váljon számukra a hulladékok különválogatásának gyakorlata. Az előadást követően minden kis hős fújja: „kék – papír de csak tiszta, sárga – műanyag lapítva, fém – menjen a szürkébe, üveg – szín szerint edénybe”

Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. idén 100 előadást szervez a partnervárosokban, amely a többi oktatóprogramjához hasonlóan szintén térítésmentes. A társulat eljut az ország minden szegletébe és várhatóan több, mint 4000 gyermekeken keresztül szüleikhez is eljuttatja az üzenetet: környezetünk megóvásához szükséges, hogy hulladékainkat különválogatva gyűjtsük és az újrahasznosítás által azok visszakerüljenek az anyagok körforgásába.

Ezek is érdekelhetnek

Legolvasottabb

1
Megsemmisült a Király utcai lakás a keddi robbanásban
2
Robbanás történt Pécs belvárosában (Videó)
3
Két járókelőt ütöttek el egy uránvárosi zebrán
4
Tragédia – Pécs határában áthajtottak egy gyalogoson
5
Halálra gázoltak egy gyalogost Pécs határában
képgaléria
Ismét a vasútmodell parádéról szól a hétvége
Időjárás / 1 órája
Vasárnap többnyire felhős lesz az ég, akár havazhat is
A hőmérséklet csúcsértéke 5 és 8 fok körül alakul.
Gyász
„Bennem él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennem él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit tőlem senki soha el nem vehet." Szeretettel emlékezem férjemre RÁKÓCZY PÉTERRE halálának 5. évfordulóján. Márta
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PUNAK LÁSZLÓNÉ Balatoni Éva 61 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. november 22-én 11 órakor lesz a sellyei temetőben. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapám, nagypapám, apósom, VARGA FERENC 82 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 22-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁRTON JÓZSEF romonyai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 22-én 15 órakor lesz a romonyai temetőben. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már." Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MÜLLER FERENC temetésén részt vettek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, gyászunkban bármilyen módon osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LEHŐCZ TIBOR szentlőrinci lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése november 21-én 14 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, testvérünk és kedves rokonunk, FUCHS JÓZSEF volt bányász 78 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és szeretett rokonunk SZABADSZÁLLÁSI ISTVÁNNÉ Bányai Viktória Mária életének 86. évében elhunyt. Temetése 2017. november 21-én 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ASZMANN JÓZSEFNÉ Keszler Borbála 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 20-án 10 órakor lesz a zengővárkonyi katolikus temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, BOKROVICS ZOLTÁNNÉ Béres Zsuzsanna 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. november 20-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MAYER IDA temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS JÓZSEF Bőrgyár volt dolgozója 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 21-én 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LIPPAI GYULA 63 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2017. november 23-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló szerettei
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SCHULTEISZ JÓZSEF temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet a Walter temetkezésnek a szertartás lebonyolításáért. A gyászoló család
„Egy könnycsepp a szemünkben érted él, egy gyertya az asztalon érted ég, a sok fénykép, mely őrzi emlékedet, s egy betegség, mely elvitte életedet. A fájdalom, a gyötrelem örökké megmarad, de Te a szívemben élsz az idő bárhogy halad." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk FAZEKAS VILMOS halálának 2. évfordulóján. Szerető felesége és fiai
ötös lottó / 4 órája
Valaki 1,424 milliárd forintot nyert
képgaléria / 4 órája
PTE-ligetet avattak fel a Tüskésréten
tömegmészárlás / 4 órája
A Vatikán és a pápa elleni terrorista fenyegetés terjed interneten
Röplabda / 4 órája
Nyerni kell a vasárnapi rangadón
ötven közreműködő / 5 órája
Random Trip daljátszó sorozata szilveszterig tart
50 ló és lovas / 5 órája
A Spanyol Királyi Lovasiskola tart lovas színházi előadásokat