Sehol sem csaptam be az ajtót - interjú Peskó Zoltánnal

A nemzetközi hírű karmester, aki a világ számos zenekaránál és operaházában szerezte sok évtizedes tapasztalatát, a korábbi művészeti vezető, Hamar Zsolt váratlan lemondása után vállalta el a Pannon Filharmonikusok vezetését. Peskó Zoltán első ízben volt állásban magyar zenekarnál. A Pécsett töltött két évad alatt módjában állt megismerni a kulturális életnek a nyugat-európaitól némileg eltérő gyakorlatát.

- Ahhoz képest, hogy kinevezése annak idején milyen megnyugvást okozott a pécsi zenekarért aggódók körében, távozásának viszonylag kis sajtója volt. Mi történt?

- 2010. december 2-án lemondtam zeneigazgatói posztomról.

- Ez mit jelent? Egy élő szerződés azonnali felbontását, vagy annak bejelentését, hogy a szerződés lejárta után nem kíván maradni?

- Ez utóbbit. Tájékoztattam a munkaadómat, hogy fél év múlva lejáró szerződésemet nem fogom megújítani. Két évvel ezelőtt, amikor elfogadtam a pécsi felkérést, a szerződésemet kérésemre aláírta a polgármester is. Ezzel az volt a célom, hogy a város is vállaljon felelősséget a szerződés betartásáért. A szerződés kimondta, hogy ebben az időszakban én teszek javaslatot a zenekar programjaira.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A pécsi „zenekarban csupa barát ül” - Peskó Zoltán próbát vezényel a Pannon Filharmonikusok korábbi otthonában, a Park Moziban (archív fotó)
[/caption]

- Ez a világ minden zenekarvezetőjének joga.

- Igen, de Pécsett elődöm, Hamar Zsolt idejében az adminisztratív vezetés több kérdésben is a megkérdezése nélkül döntött, ő többek között ezért távozott. Egyébként amikor a pécsi meghívást elfogadtam, két fontos célt tűztem magam elé. Az egyik, hogy a zenekar még hiányzó programjait összeállítsam. A másik célkitűzésem az volt, hogy magas előadói színvonalon vigyem el az együttest a 2010-es decemberi hangversenyterem-avatásig.

Néhány hét alatt kitűnt, hogy kapcsolatomat az adminisztrációs vezetéssel a Hamar Zsolt által is megtapasztalt, lehetetlen hangnem jellemzi. Erről már 2009 novemberében tájékoztattam a polgármestert. Az első év után a polgármester alighanem mondott valamit az adminisztrációnak, de a második évben a problémák újrakezdődtek. Javaslatot tettem például a Kodály Központot megnyitó protokollkoncert utáni programokra, mindenekelőtt a „mi" pécsi közönségünknek szóló három megnyitó hangverseny műsorára. Horváth Zsolt adminisztratív igazgatótól kaptam egy e mailt, amelyben azt írta, ő már döntött, ezeket nem én dirigálom, hanem a zenekar asszisztens karmestere.

A programról azt írta, hogy annak könnyűnek kell lennie, és hogy nem az általam javasolt Kodály-műveket foglalja majd magában. A Felszállott a páva című népdalra írott variációk előadását egyenesen megtiltotta, mondván, hogy a Páva-variációkat a közönség Páva Zsolt polgármester úr kigúnyolásának venné. A városban azután azt terjesztette, hogy spórolni kívánt csak, és az asszisztens olcsóbb volt. Ezt nehéz elképzelni, mivel egy fillér honoráriumot sem kértem, ahogy egy évvel korábban, az „Európai kulturális főváros"-rendezvénysorozat megnyitásakor is ingyen dirigáltam. Felhívtam a polgármestert, aki fogadott, és elmondtam neki, hogy nem látom értelmét a maradásomnak, ha a munkám egyik felét nem végezhetem. A világon minden művészeti igazgató feladata, hogy „művészeti igazgasson". Negyvenhat évet töltöttem Európa különböző zenekarainál, elképzelhetetlen lett volna egy ilyen eset.

- Miért nem csinált balhét? Miért nem állt fel azonnal?

- Egy héttel a Kodály hangversenyterem megnyitása előtt, amelyre számos közjogi méltóságot és ismert személyiséget vártak? Ez a zenekar évekig egy sötét moziban dolgozott, és egy rossz akusztikájú egyetemi előadóteremben lépett fel, szörnyű, megalázó körülmények között. El kellett volna rontanom az örömüket, amikor egy nagyrészt uniós pénzből finanszírozott, nagyszerű ajándékhoz jutottak? Ezt nem akartam, nem ezért mentem Pécsre. Így vállaltam, hogy nem beszélek bejelentett távozásomról, azt a zenekarral is csak januárban közlöm. Utána pedig még eldirigáltam az összes vállalt feladatomat. Közben Horváth Zsolt egy, a pécsi közönség számára kinyomtatott brosúrában azt nyilatkozta: Peskó Zoltánnal további együttműködésről már csak kora miatt sem beszél. Valaki azután figyelmeztethette, hogy ez nem valami elegáns búcsú, úgyhogy az utolsó koncertem után adatott a zenekarnak egy fogadást, nekem pedig ajándékul egy Zsolnay tányért.

- Páva Zsolt mit szólt a távozási szándékához? Érdeklődött a részletek felől? Próbálta marasztalni?

- Akceptálta a döntésemet. Mentségére szól, hogy a küszöbönálló hangversenyterem-avatás nagyon lefoglalta, hiszen a fél ország lejött Pécsre, a nagy ünnepségre.

- Egyáltalán miért vállalta el a pécsi állást? Ön nemzetközi hírű karmesterként, zenekarok és operaházak vezetőjeként a világ rengeteg nagy zenekarát és operaegyüttesét vezényelte, meglehetős a nemzetközi reputációja. Anyagi kényszer sem hajthatta...

- Anyagi kényszer valóban nem hajtott, de nagyon tetszett a zenekar. Emlékszem, egy remek Concertót hallottam tőlük, Kocsis Zoltán dirigálta. Ez egy kiváló képességű zenekar. Hamar Zsolt és elődei kitűnő munkát végeztek. Élveztem a velük töltött két évadot, és egy szép koncerttel, a legnagyobb szeretetben búcsúztunk el egymástól. Ha egy hegedűs egy csodálatos hangszerre talál, mindegy, hogy az Vlagyivosztokban vagy Dél-Afrikában van.

- Magyarországi működésének fontos pillére még a szombathelyi Bartók Szeminárium, ahol tizenkét éve vezeti a karmesterkurzust, és ahol a jövő évi kurzust is elvállalta. Ez azt jelenti, hogy nem csapta be az ajtót maga után...

- Sehol sem csaptam be az ajtót. Pécsett sem. Ott a zenekarban csupa barát ül, akikre szeretettel gondolok. A mi pályánkon ma teljesen megszokott, hogy az egyik feladat véget ér és elkezdődik a másik. A karmesterek nomád életet élnek. Egyre inkább.

A teljes interjút itt olvashatja!

Bama.hu (forrás: Élet és Irodalom) A pécsi „zenekarban csupa barát ül” - Peskó Zoltán próbát vezényel a Pannon Filharmonikusok korábbi otthonában, a Park Moziban (archív fotó) -->