Országúti kerékpár

2022.04.25. 08:55

Súlyosak a kerékpáros Alaphilippe sérülései (videó)

Vasárnap rendezték meg az öt legrangosabb egynapos országúti kerékpárverseny közül a legnagyobb múltra visszatekintőt, a Liège–Bastogne–Liège-t, amelyet a belgák örömére a hazai terepen tekerő Remco Evenepoel nyert meg, de a második és a harmadik helyen is belga bringás zárt. A versenyen tömegbukás is történt.

Az elmúlt két világbajnokság mezőnyversenyében győztes 29 éves kerekesnek eltörött a lapockája és két bordája, utóbbiak átszúrták a tüdejét, emiatt traumás légmell alakult ki nála. Csapata, az Omega Pharma-Quick-Step ugyanakkor azt is közölte, a versenyző állapota stabil, kórházban kezelik.

Alaphilippe egy tömegbukásba keveredett bele hatvan kilométerrel a cél előtt, ahol az út menti árokba, egy fa tövébe zuhant. Csapattársa, a belga Ilan Van Wilder az állkapcsát törte el.

A Monumentumok közé tartozó öt klasszikus verseny közös jellemzője, hogy az egynaposak között a legnagyobb múltúak, egyúttal a legnagyobb presztízsűek is – írja a Magyar Nemzet

Az öt verseny mindegyike több mint százéves múltra tekint vissza, a legrégebbit, a Liège–Bastogne–Liège-t pedig először 1892-ben tartották meg. A többiek: a Milánó–Sanremo, a Flandriai körverseny, a Párizs–Roubaix és a Lombard körverseny. A Liège–Bastogne–Liège útvonala az Ardennekben számos meredek emelkedőt tartalmaz, komoly próbatétel a kerékpárosoknak. 

A 257,2 kilométeres távon szűk hatvan kilométerrel a vége előtt olyan tömegbukás történt, amelyet régen láttunk, mert rengetegen pórul jártak. Az egyik esélyes, a francia Julian Alaphilippe (Quick-Step-Alpha Vinyl) egy fenyőfa tövében végezte az árokban. Fair play díjas cselekedet volt, hogy honfitársa, Romain Bardet (DSM) leereszkedett hozzá, mert látta, hogy elég nagy a baj. 

Remco Evenepoel (Quick-Step Alpha Vinyl Team) egy majdnem harminc kilométeres szóló után nyerte meg a versenyt, negyvennyolc másodpercet adott az üldözősornak.

– Nagyon nehéz verseny volt, hosszú nap, szembeszéllel. De ez életem egyik legjobb napja volt kerékpáron. Az elmúlt másfél évben mentálisan és fizikálisan is sokat szenvedtem, a mostani sikerem azonban azt mutatja, hogy visszatértem a jó útra – fogalmazott a még csak 22 esztendős Remco Evenepoel, akit már évek óta a sportág egyik legnagyobb tehetségének tartanak. 
Juniorként verhetetlen volt, azonban a felnőttek között eddig nem jöttek neki az igazán nagy eredmények. A Liège–Bastogne–Liège megnyerése viszont kétségkívül az, és 1968 óta ő a verseny legfiatalabb győztese.

Evenepoel mögött a második helyért nagy csata zajlott, végül a sprintbefutóból Quinten Hermans (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) jött ki a legjobban, a harmadik pedg Wout van Aert (Jumbo-Visma) lett – hármas belga győzelmet hozott az idei Liège–Bastogne–Liège.

Julian Alaphilippe az árokban:

Liege–Bastogne–Liege, 257,2 km

1. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 6:12:38 óra
2. Quinten Hermans (belga, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 48 másodperc hátrány
3. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) azonos idővel

A 142,1 kilométeres női versenyt 2019 után másodszor nyerte meg a tokiói olimpia időfutambajnoka, a holland Annemiek van Vleuten. A magyar bajnok Vas Kata Blanka (SD Worx) a 30. helyen ért célba, míg Szabó Zsófia (Andy Schleck–CP NVST–Immo Losch) nem fejezte be a viadalt.

Borítókép: Nagyon sokan pórul jártak az idei versenyen / Belga via AFP / Eric Lalmand

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!