tűzvész

2018.11.28. 06:21

Sokan meghaltak egy kínai robbanásban

Legalább 22 ember vesztette életét és 22-en sérüléseket szenvedtek szerdán délelőtt a Kína északi részén lévő egyik vegyi üzem közelében bekövetkezett robbanás miatt.

A detonáció Hopej tartomány Csangcsiaokou városában történt, a fővárostól, Pekingtől mintegy 200 kilométerre észak-nyugatra a Shenghua Chemical Industry üzeméhez közel.

A helyi hatóságok egyelőre csak magát a tényt jelentették be, a tragédia okát egyelőre vizsgálják, és azonosítani próbálják az elégett holttesteket. Internetes portálokon lévő felvételeken több mint tíz méter magas lángokat lehet látni, 38 teherautó és 12 személygépkocsi is a lángok martaléka lett.

A távol-keleti országban az utóbbi években meglehetősen gyakoriak voltak a hasonló balesetek. Július közepén például tizenkilencen meghaltak, és tucatnyian megsérültek egy vegyi üzemnél történt robbanásban a délnyugat-kínai Szicsuan tartománybeli Jipin város egyik ipari parkjában. 2015-ben az északkelet-kínai Tiencsin város kikötői negyedét rázta meg óriási detonáció egy vegyszerraktárban. Az így keletkezett tűzvészben 165 ember lelte halálát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában