„Hazudtunk reggel, éjjel meg este”

2023.05.26. 12:39

Tizenhét éve hangzott el Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde

2006. május 26-án vallotta be Gyurcsány Ferenc, hogy végighazudták a megelőző másfél-két évet.

MW

Gyurcsány Ferenc

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Tizenhét évvel ezelőtt, 2006. május 26-án mondta el Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás óta az eddigi legsúlyosabb belpolitikai válsághoz, a 2006. őszi utcai zavargásokhoz vezető őszödi beszédét – írja a Magyar Nemzet.

A szocialista frakció balatonőszödi zárt ülésén Gyurcsány Ferenc bevallotta, hogy

hogy hazugságokkal, a valós adatok és a tervezett megszorítások eltitkolásával, lényegében csalással nyerte meg a választást, miközben az országot a csőd szélére sodorta, így elkerülhetetlenné váltak a brutális megszorítások.

A beszéd csaknem három hónappal később, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra, ezután Budapesten, a Kossuth téren, valamint több vidéki városban is tüntetések kezdődtek, amelyeken a tiltakozók a kormányfő lemondását követelték.

Gyurcsány végül csak majdnem három évvel az őszödi beszédet követően, 2009. március 21-én az MSZP elnökségi ülésén jelentette be, hogy lemond a miniszterelnökségről.

A teljes cikkért kattintson.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában