Anyagi és erkölcsi megbecsülés

2024.01.11. 15:25

Rétvári Bence: minden tanár jól fog járni a béremeléssel (videó)

Minden tanár jól fog járni a béremeléssel, a következő években minden tanárnak, minden óvónőnek emelkedni fog a fizetése – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten, írja az MTI.

MW

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart a tanárok béremeléséről a Belügyminisztériumban 2024. január 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Rétvári Bence hozzátette:

az új kategóriákban magasabb értékben lettek meghatározva a minimális keresetek, ez a gyakornokok esetében bruttó 528 ezer forint, a Pedagógus I. kategóriában 538 ezer forint, Pedagógus II. kategóriában 555 ezer forint, egy Mesterpedagógus esetében 630 ezer forint, egy Kutatótanár esetében pedig 750 ezer forint.

Lesznek, akik „duplán jól járnak”, ilyenek a pályakezdők, hiszen az ő bérük nem lehet kevesebb 528 ezer forintnál, és a többieknél is nagyobb mértékben emelkedik a fizetése azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen nekik húsz százalék többlet jár – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzáfűzte, a teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért – innovatívabb oktatással, felzárkóztatással, versenyre való felkészítéssel, plusz programokkal.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsültsége nagyon fontos, ezért fogadta el az Országgyűlés tavaly az új pedagógus-életpályáról szóló törvényt, amellyel saját szolgálati jogviszonyuk lett, a mostani béremelés pedig az anyagi megbecsültségüket biztosítja.

Emlékeztetett arra, hogy nem ez az első lépés, hiszen 2013 és 2017 között ötven százalékos béremelés történt, 2020-ban, 2022-ben és 2023-ban pedig tíz-tíz százalékos. Ezt követi most a 32,2 százalékos emelés, jövőre pedig további 21 százalékos, és a folyamat azután sem fog megállni, hiszen a kormány vállalta, hogy 2030-ig minden évben a diplomás béremelkedés mértékével emeli a pedagógusbéreket – fejtette ki az államtitkár.

Kitért arra is, hogy hosszú távon sokkal nagyobb a magyar költségvetés által biztosított fedezet a béremelésben, az uniós forrás abban segít, hogy hamarabb valósul meg ez a béremelés.

Rétvári Bence szerint a baloldal az elmúlt egy-két évet azzal töltötte, hogy próbálta megakadályozni az eu-s források megérkezését, a nagyobb arányú pedagógus-béremelést. Dobrev Klára, Gyöngyösi Márton, Ujhelyi István, Donáth Anna, Cseh Katalin, Rónai Sándor, Ara-Kovács Attila és Molnár Csaba,

„akik a baloldal színeiben vannak kint Brüsszelben, hétről hétre újabb és újabb álhírekkel próbálták elgáncsolni a béremelést, de csak ideig-óráig tudták húzni a folyamatot”

– fogalmazott az államtitkár.

Kijelentette, ez a rendszerváltás óta megvalósuló legnagyobb mértékű béremelés, és garancia van arra, hogy mértéke 2030-ig megőrződik.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy soha ennyien nem kerültek még be a pedagógusképzésbe, mint most, és a kormány abban bízik, hogy a béremelés segít fenntartani a magas érdeklődést a pedagóguspálya iránt, valamint abban, hogy akik elkezdik a tanulmányaikat, azok pedagógusként is végeznek és meg is maradnak is a pályán.

Bízunk benne, hogy jó képességű tanárok fogják a gyermekeket oktatni és nevelni, így magas színvonalú lesz az oktatás, ami a gyermekek és a családok érdekét szolgálja

– hangoztatta az államtitkár.

Sajnálatát fejezte ki, hogy

a baloldali politikusok és a szakszervezetek mindennek az „akadályozásával” foglalkoztak, próbáltak erre az ügyre „rátelepedni”.

Rétvári Bence felidézte, hogy a kormány már az első tüntetés megszervezése előtt döntött az emelés mértékéről. Ha a tüntetések még ezután is folytatódnak, „akkor nyilvánvaló, hogy más, politikai szándékuk volt” – vélte az államtitkár.

Azt mondta, a tanárok „elsöprő többsége eddig is a gyerekekkel foglalkozott, és nem vitte be a politikát az iskolákba”, csupán két-három százalékuk vett részt az akciókban.

Hollik István: a baloldal gáncsoskodása ellenére is megvalósul a tanárok béremelése

A kormánypártok szerint a baloldal gáncsoskodása ellenére most már biztos, hogy idén és jövőre jelentős béremelést fognak kapni a tanárok és az óvónők – erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt csütörtökön.

Hollik István az MTI-nek elküldött videónyilatkozatában úgy fogalmazott: „jobb később, mint soha”, végre megjött a brüsszeli garancialevél, így most már biztos, hogy idén és jövőre is jelentős béremelést fognak kapni a tanárok és az óvónők. Ennek eredményeképpen a bérük 2025-re el fogja érni a diplomás átlagbér 80 százalékát – tette hozzá.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ugyanakkor a dollárbaloldal 2023-ban azon dolgozott, hogy mindez ne sikerüljön.

„Gyurcsány Ferenctől Dobrev Klárán át Donáth Annáig a teljes dollárbaloldal minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy megakadályozzák a béremeléseket” – jelentette ki.

Szerinte a baloldali politikusok „egymásnak adták a kilincset Brüsszelben”, és arra kérték az Európai Bizottságot, hogy állítson újabb és újabb feltételeket Magyarországnak azért, hogy addig se fizesse ki Brüsszel a tanárok bérét.

Úgy fogalmazott: „Gyurcsányék ismét megbuktak”, mert hiába gáncsoskodtak, hiába próbálták ellehetetleníteni a tanárok béremelését, ez nem sikerült nekik.

Hollik István úgy vélte: a dollárbaloldal ismét bebizonyította, hogy ha választania kell a magyar érdek, a tanárok béremelése és a saját kicsinyes pártpolitikai céljai között, akkor mindig az utóbbit választja.

„Gyurcsány Ferencék ismét és sokadszorra árulták el saját hatalmi céljaik miatt a magyar embereket, a tanárokat és az óvónőket is” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában