Béke és a biztonság

2022.03.18. 17:26

Szijjártó Péter: sorsdöntő választás előtt áll az ország és a nemzet (videó)

Sokat küzdöttünk azért, hogy a közös jövőnkről szóló döntésekben minden magyar részt vehessen lakóhelytől függetlenül – mondta a miniszter.

Sorsdöntő választás következik áprilisban, amelyen ezúttal nem egyszerűen társadalmi vagy gazdasági jövőképekről, hanem a béke és a biztonság vagy a háborúskodás kérdéséről kell dönteni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Máriapócson.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzeti Összetartozás Emlékhely avatásán vett részt, amelyet követően sor került a Máriapócs és Csíkszereda közötti testvérvárosi megállapodás ünnepélyes aláírására is.

Beszédében szavazásra buzdított minden erdélyi magyart, mondván, hogy a hazai baloldal háborúba akarja sodorni Magyarországot, ezt pedig meg kell akadályozni.

Hangsúlyozta, hogy a jobboldal sokat küzdött azért, hogy a közös jövőről szóló döntésekben minden magyar részt vehessen lakóhelytől függetlenül, hogy „hazánknak az egész nemzet szabhasson irányt”.

 

Ez számunkra természetes volt, mégis küzdenünk kellett érte, mivel a baloldal ki akarta zárni a határon túl élő magyarok közösségét a közös döntéseinkből

– fogalmazott.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az elmúlt napokban megkezdték a több mint 300 ezer szavazási levélcsomag postázását Erdélyben.

Emellett holnaptól három romániai képviseleten, Bukarestben, Csíkszeredában és Kolozsváron is április 2-áig minden nap reggel 6 és este 10 óra között várjuk azokat a magyarokat, akik szeretnék leadni a szavazataikat, valamint április 3-án este 7 óráig lesz erre lehetőség

– tette hozzá a miniszter.

Megköszönte továbbá a román kormánynak a szavazás gördülékeny lebonyolításának segítését, hozzátéve, hogy a tizenkét állandóan nyitva tartó átkelőhely mellett április 3-án nyitva lesz tíz, vasárnaponként egyébként zárva lévő kishatárátkelő is.

A miniszter végezetül kijelentette, hogy a szabadság a legfontosabb nemzeti érték, amely szerinte azt jelenti, hogy szabadon dönthetünk a magunk sorsáról.

 

 

Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy az elmúlt harminckét évben is csak akkor tudott erős lenni az ország, amikor nem hajolt meg külső politikai vagy gazdasági nyomásgyakorlás előtt.

Sorsdöntő választás előtt áll az ország és a nemzet

– összegzett.

Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese beszédében a fizikai országhatárokon túlnyúló összetartozás erősítésének fontosságát hangsúlyozta. És hozzátette, a nemzetet csak akkor lehet összefogni, ha a maga helyén mindenki tiszta lelkiismerettel elvégzi a munkáját.

Kiemelte: az elmúlt tizenkét évben paradigmaváltás történt a magyar nemzetpolitikában, és sok olyan döntés született, amely erősítette ezt az összetartozást.

 

 

Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!