Elszomorító az elhagyott bányaépületek romló állapota – írja olvasónk

Bár az iparág megsemmisülésének csak külső szemlélője voltam, mégis nagy szomorúsággal tölt el a pécsi, mecseki bányászati örökség hányatott sorsa, gazdátlan szétmállása. Azon már tényleg kár nosztalgiázni, hogy a mementóként még megmaradt egykori bányaobjektumok a nagyvállalat részeként egy várost, egy megyét virágoztattak évtizedeken át. Mert ha a világgazdasági helyzet, a rendszerváltás új irányvonalai úgy hozták, hát abba kellett hagyni, fel kellett számolni a széntermelést. Ez azonban nem változtat azon a keserűségen, amit a bányavállalat egykor élettel teli objektumainak jelenlegi állapota láttán érzek. Aknatornyok, ipari műemlékként számon tartott ingatlanok, az egykor szénszállítás miatt létesített iparvágány, és még sorolhatnánk a jelenleg az enyészetre hagyott létesítményeket. Mindez amúgy a napokban az egykori szénmosó, szénosztályozó hatalmas épületmonstruma mellett elhaladva jutott eszembe.

Annak idején szerencsére volt alkalmam ellátogatni a Ruhr-vidékre és alaposan tanulmányozni a környéket. Néhány évvel Pécs előtt éppen Essen volt Európa Kulturális Fővárosa. Izgalmas, ugyanakkor várakozást kiváltó élmény volt, hogy az ottaniak milyen kreativitással nyúltak a bányák, a rájuk épülő nehézipar hagyatékához. A bányászati múzeum létrehozása a legkézenfekvőbb eleme volt az ipari létesítmények hasznosításának. Színházat, hangversenytermet telepítettek az üzemcsarnokokba, a hatalmas kohászati gáztartályokból kiállító-, közösségi tereket varázsoltak, vagy éppen búvárközpontot hoztak létre bennük. És sorolni lehetne még a megvalósult ötleteket.

Mielőtt bárki arra figyelmeztetne, igen, tisztában vagyok a két ország gazdasága, illetve gazdagsága közötti jelentős különbséggel. De azért az mégiscsak szomorú, hogy mi még mindig csak a külfejtéses bányagödrök rekultivációjának részeredményeinél tartunk.

Emlékeim szerint korábban ötletekben nálunk sem volt hiány a bányahagyaték hasznosításával kapcsolatban. De azután ezek is elmaradoztak, mára pedig már nincsenek is. Pedig úgy gondolom, hogy nálunk is megérne egy ötletbörzét ez a téma. Napjainkban, amikor annyi mindenre lehet európai uniós támogatást nyerni, civil szervezeteket, befektetőket, akár állami alapítványokat is be lehetne vonni ennek a rendkívüli, a város, a térség történetével szorosan összefüggő hagyatéknak a hasznosításába. Mert különben félő, hogy évek múltán, az enyészetre bízott bányaobjektumok állapotának romlása miatt, már beszélni sem lesz érdemes róla.

Egy pécsi