Megbecsülték a lámpamestert - nosztalgiázik olvasónk

Aki sokáig él, sok emberrel kerül kapcsolatba, és sok embert kell elfelejtenie. Így vagyok ezzel én is.

A lámpagyújtogatókról szóló cikkben leírt lámpagyújtogatóval még volt szerencsém elbeszélgetni. Az ötvenes években a Dózsa Lövésztiszti Iskola gépkocsijavító műhelyét áthelyezték a nagy temetővel szembeni ú. n. Sátortáborból az Alsómalom utcába, a ma már nem létező telephelyre.

Katonatársamnak a szülei és nagypapája a Rákóczi utca Hammerli vaskereskedéssel szembeni, udvari lakásában laktak. Ha rossz volt a központi konyháról kiszállított ebéd, akkor megkértük Tillmann nénit, hogy lepjen meg bennünket a holland konyha valamilyen remekével. Ugyanis ők Hollandiából menekültek a német megszállás elől vissza Pécsre.

Ilyenkor volt alkalmunk kifaggatni a nagypapát a lámpagyújtás mesterségéről, mert nem csak a lámpaoltás, de a javítás is a feladatai közé tartozott. Pécsett akkor már gázlámpák voltak. A világító gázt a ma is így nevezett Légszeszgyár utcai benzinbontóból kapták. Nagyon megbecsült szakma volt – az emberek megsüvegelték a cilinderben járó lámpamestert.

A lámpa begyújtásához kellett a létra, a leoltáshoz nem. A sok lámpa begyújtásához hosszú időre volt szükség. Az energiatakarékosság és közbiztonság már akkor is fontos szempontnak számított. Ezért a közbiztonsági szempontok miatt a rendőrséggel is egyeztették az időpontokat.

Frantó