2022.11.07. 19:16
Olvasói levél: problémák sora vár megoldásra
Fotó: Lang Róbert
Összegyűjtöttem egy csokorra valót a megvalósítható, vagy megvalósításra váró feladatokból, az élet különböző területeiről.
A szolgáltató(k) feladata a szolgáltatás, szerintem ez mindenki számára egyértelmű. A Magyar Posta most több hivatalát is bezárja, az energiaválságra hivatkozva. Véleményem szerint a társaság nem vonulhat ki e feladat ellátásából azzal, hogy a hivatalaira lakatot tesz. Legfeljebb összevonhatja azokat. Például úgy, hogy az egyik hétfőn, szerdán és pénteken van nyitva, míg a másik a közbenső napokon, meghosszabbított időben. Így alkalmazottakat sem kell elbocsátani.
Nézzük a tömegközlekedést: nincs elég sofőr? Ez nem lehet kifogás. A képzés költségeit vállalja fel a vállalat, vagy maga végezze el egy általa létrehozott intézményben. Ennek fejébe pedig kötelezze a buszsofőrt, hogy meghatározott ideig nem válhat meg a vállalattól. Nem lehet kifogás, hogy nincs elég jármű. A busznak az az alapvető feladata, hogy biztonságosan közlekedjen. Legfeljebb a szolgálatot teljesítő buszvezetőket kell időnként pihentetni, amikor átmehetnének ellenőrnek.
Ugyancsak lépnie kellene a városnak abban az ügyben is, hogy a MÁV, Volán összevonását követően a városok tömegközlekedését is bevonják ebbe a rendszerbe. Egy csapásra megoldódna az a probléma, hogy egyazon útvonalon egymást „kergetik” a Volán és helyi járatok, sokszor kihasználatlanul.
És akkor itt vannak az állandósuló parkolási gondok. A nap bizonyos időszakában túlzsúfoltak a belvárosba vezető utak – egyik példa erre a Zsolnay út. Meglátásom szerint nem tűr halasztást a Budai állomás közelében egy sok gépkocsi elhelyezésére alkalmas parkolóhely kialakítása – akár úgy, hogy visszavásároljuk az ott lévő hipermarkettől a terület egy részét. És helyi tömegközlekedés fejlesztésével kellene ezt a projektet kiegészíteni: a parkolóból helyi járatokkal ingyenesen lehetne tovább utazni, például a forgalmi engedély felmutatásával.
Név és cím a szerkesztőségben