Sok a beteg a sürgősségin - húzza alá olvasónk

A közeli napokban mentőt kellett hívni, mert ebéd közben rosszul lettem. A mentősök perceken belül megérkeztek, modern felszereléseikkel minden vizsgálatot elvégeztek, ami ilyenkor lehetséges. 

Mégis úgy döntöttek, hogy beszállítanak a sürgősségire. A „művészbejárón”, tolókocsin beérkezve megkaptam a csuklómra a „leltárba” vételemet igazoló karszalagokat. Nem sok idő múlva nevemet szólítva betoltak egy vizsgálóhelyiségbe, ahol egy orvos feltett kérdéseire kellett válaszolnom, miközben a személyzet mindenféle rám kapcsolt „kütyü” segítségével méréseket végzett rajtam. Mindezek után kitoltak a folyosószerű, széles váróhelyiségbe, ahol annyi volt a beteg, hogy alig találtak helyett az én kocsimnak. A hosszú órákon át tartó várakozás közben volt alkalmam megfigyelni és elgondolkozni az ott folyó munkák menetén. Nem értek az egészségügyhöz, de hosszú életem során sok mindennel foglalkoztam, így többek között üzem- és munkaszervezéssel is. Rájöttem, hogy itt is nagy szükség lenne ezen a téren felülvizsgálatra. 

A le-fel sétálgató ember, akinek a hátán valami rendvédelemre utaló felírás látható, megtehetné, hogy rákérdez az ott várakozókra, hogy miben lehetne a segítségükre. Mert lehetnek olyanok, akik felkészületlenül érkeztek ide – netán még cukorbetegek is –, és szükségük lenne például egy pohár vízre. (Egy vízvételi eszköz van ugyan a vécék közti falnál, azzal a felírással, hogy a „kulacsa” megtölthető. Úgy tűnik, már eldobható papírpohárra sem telik az egészségügynek.) Anélkül, hogy kétségbe vonnám a sürgősségin folyó munka szakszerűségét, meglátásom szerint itt is nagy szerepe lehetne egy munkaszervezéssel foglalkozó szakembernek. 
Végül sokórás várakozás után újra bekerültem egy vizsgálóba, ahol egy másik orvos tett fel hasonló kérdéseket és végzett el hasonló vizsgálatokat, mint amit pár órával korábban egy másik kollégája már megtett. Az esti órákban végre megkaptam a zárójelentést, és hazamehettem. 

Név és cím a szerkesztőségben