Szűkösek a parkolási lehetőségek

2023.07.24. 21:30

Hová parkoljanak a mozgáskorlátozottak a piac környékén? - kérdezi olvasónk

A vásárcsarnok parkolójában túlságosan kevés a mozgáskorlátozottak számára kijelölt hely - panaszolják olvasóink.

Wald Kata

- A vásárcsarnok parkolójában mindössze két mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhely áll rendelkezésre. Jogosult lennék a használatára, de még egyetlen alkalommal se sikerült oda állnom, mert mindig foglaltak a helyek. Pénteki és szombati napokon próbálkoztam, és ami feltűnt, hogy mindig ugyanazok az autók állnak a parkolóhelyeken. Megtudtam, hogy árusok foglalják el, aki szintén jogosultak, csak hát így egész napra elveszik a vevőktől a lehetőséget. Szóltunk is az egyik illetőnek, mert épp láttuk kiszállni az autójából  - a választ, és a hangnemet, amit kaptunk, nem kívánom senkinek. Talán a biztonsági őrök, vagy a csarnok vezetősége tehetne valamit annak érdekében, hogy a parkolóhelyek inkább a vásárlók érdekeit szolgálják 

- írta olvasónk.

 

Más is hasonló panaszt fogalmazott meg: - Az, hogy a vásárcsarnok mellett nincs elegendő parkolóhely, a kezdetektől fogva tudható volt. Az azonban, hogy mindössze két mozgáskorlátozott helyet alakítottak ki, egyenesen felháborító. A vásárlók jelentős többsége idős ember, köztük vannak szép számmal olyanok, akik jogosultak lennének a kerekesszékkel megjelölt parkolók használatára. Én is ebbe a körbe tartozom. De két hely, az nagyon kevés. Kérjük, fessenek fel többet! - fogalmazta meg kérését előfizetőnk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!