Postabontás

2023.09.30. 07:40

Olvasónk szerint szenved az utca az építés miatt

Wald Kata

Illusztráció

Fotó: bluedog studio

A Dunántúli Napló szeptember 28-i számában a Például-rovatban Mészáros B. Endre újságíró észrevételét teljes mértékben alá tudják támasztani a Felsőmalom utcában élők.
A lakók nagy része 8–9 éve szenved a foghíjbeépítéssel járó kellemetlenségektől, amiről több hír megjelent már a Dunántúli Naplóban. Petíciót is benyújtottunk az illetékeseknek, hogy legalább az utolsó 1–2 tömb engedélyét vonják vissza. Ahogy sejthető volt, ez nem történt meg, így mind a hét (!) tömb valószínűleg megvalósul egymás hegyére-hátára építve a kis telken, a zöldterület teljes hiányával, mely minden beépítésnél bizonyos százalékban kötelező, vagy elvárható lenne. A petíciónkra adott válaszban az illetékes szintén nem értett egyet a nagymérvű beépítéssel, de egyben jelezte, hogy a kiadott engedéllyel már nehéz mit kezdeni. 

Nem értjük, ha valami ennyire elhibázott, akkor legalább a még el nem kezdett utolsó tömb építését miért nem lehet leállítani a kiadott engedély utólagos módosításával. Mivel egyre kijjebb húzódik az építkezés, az elkövetkező két évben állandósulni fognak a közlekedési problémák a Felsőmalom utcában, hiszen a daruk, betonkeverők, építőanyagot szállító teherautók már csak – az amúgy is keskeny – úttest kellős közepén tudnak megállni, ezzel káoszt és feltorlódott autósort okozva. Naponta halljuk az ideges sofőrök dudaszóval kísért reklamálását, néha veszekedését a semmiről nem tehető munkásokkal. És ez így fog folytatódni még legalább másfél-két évig! A már korábban a Postabontásban megjelent olvasói levelekben leírt problémákról, panaszokról nem is beszélve!
Ha már a vállalkozónak nem volt annyi józan belátása, hogy ennyire nem lehet egy telket beépíteni, akkor legalább az engedélyt kiadó „szakembereknek” lehetett volna. De nekik se volt! Ami a Felsőmalom utcában építkezés címén zajlik, az enyhén szólva is botrányos.

Név és cím a szerkesztőségben

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!