szponzorált tartalom

2020.12.19. 08:00

Ezt kell szem előtt tartani mikróvásárlás előtt

A mikrohullámú sütő ma már az egyik legelterjedtebb konyhai gép. Népszerűsége elsősorban annak köszönhető, hogy képes rendkívül gyorsan felmelegíteni az ételeinket, ráadásul kifejezetten kedvező ársávban érhető el. De mit érdemes tudni róluk, illetve milyen tulajdonságokat kell szem előtt tartani, ha valaki mikrohullámú sütőt szeretne vásárolni? Ennek jártunk utána.

A mikrohullámú sütők fontos tulajdonsága a méret; ez határozza meg, mekkora tányérokat és tálakat helyezhetünk el bennük.

A kereskedelemi forgalomban kapható legkisebb készülékek űrtartalma 17 liter körüli. Ezek abban az esetben jelenthetnek szerencsés választást, ha kizárólag saját ételeinket szeretnénk melegíteni, ráadásul fontos a helytakarékosság a konyhában. Más esetben inkább az átlagosnak mondható 23-26 literes űrtartalom jelenthet szerencsésebb választást; ilyen esetben már a nagyobb tányérok is behelyezhetők és egy nagyobb pizzaszeletet sem kell darabokra vágnunk melegítés előtt. Természetesen nagyobb méretekkel rendelkező mikrohullámú sütők is léteznek, ezek sok esetben beépíthető kivitelben készülnek.

Szót kell ejteni a mikrohullámú sütők teljesítményéről is. A szabadon álló mikrók jellemzően 700-1000 watt közötti teljesítménnyel rendelkeznek; érdemes megjegyezni, hogy a 700 wattos készülékek is maradéktalanul ellátják a feladatukat, azonban tovább tarthat az ételeink melegítése, a fagyasztott húsok kiolvasztása vagy akár a sütés…

A kiválasztás során figyelmet kell fordítani az elérhető funkciókra. Minden mikrohullámú sütő alkalmas ételek melegítésére és olvasztására, azonban előfordul, hogy itt véget is ér a funkciók listája. A középkategóriás termékek általában képesek grill üzemmódra, vagyis lehetővé teszik az ételek sütését is. Az úgynevezett crisp mód kívül ropogós, belül puha falatkákat eredményez.

A magasabb árkategóriába tartozó készülékek sok esetben hőlégkeverésre képesek, ennek köszönhetően az ilyen készülékek csaknem alkalmasak egy hagyományos sütő kiváltására; sajnos piskótát nem süthetünk bennük, ínycsiklandó sülteket azonban bármikor készíthetünk.

A magas minőséget képviselő mikrohullámú sütők rendszerint ECO-üzemmóddal is rendelkeznek, így automatikusan kikapcsolják a nem használt funkciókat, illetve hosszú inaktivitás után kijelző-világítást is megszüntetik. Szintén az energiatakarékosságot szolgálja a hatodik érzék funkció; ilyen esetben a készülék a hőmérséklet és a páratartalom alapján szabályozza a sütési folyamatot, hozzájárulva ezzel a felhasznált energia csökkentéséhez. Említést érdemel a Jet Defrost technológia is, ami rendkívül hatékony munkát végez a fagyos ételek kiolvasztása során.

Sokan aggódnak a mikrohullámú sütők esetleges káros hatásai miatt. Tudni kell, hogy a sugárzás nem juthat ki a készülék belsejéből; ha az ajtó nyitva van, nem tudjuk bekapcsolni, ha pedig működés közben megpróbáljuk kinyitni az ajtót, a készülék azonnal leáll. Ezek a készülékek csak abban az esetben veszélyt az egészségünkre, ha a lábunkra ejtjük őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában