Hirdetés

2024.05.21. 10:00

Hetvehely: múlt és jövő határán - A település élni akar, ennek útja pedig az infrastrukturális fejlesztésben rejlik

Hetvehely a szentlőrinci járás települése, melyet az utóbbi években egyre több nemzetiség fedezett fel és választott új otthonául. A festői természeti környezetben lévő, Árpád-kori örökséget hordozó falu vezetőségének célja, hogy a település egyre élhetőbbé és fejlettebbé váljon.

PR cikk

Hetvehelyen múzeum őrzi a svábság kincseit

Wágner Antal, Hetvehely polgármestere beszámolt a jelenleg folyamatban levő fejlesztésekről, a közelmúlt eredményeiről és a jövő terveiről egyaránt.

Jelenleg zajló fejlesztések

A TOP PLUSZ energetikai komplex korszerűsítési pályázaton nyert 180 millió forintból megújul a sportcsarnok és a szolgáltató ház. 

Az eddig használt drága, tartályos gázt kiváltjuk napelemmel és hőszivattyúval, majd az épület külső-belső szigetelést kap, lecseréljük a nyílászárókat is 

– mondta el Wágner Antal.
A Vidékfejlesztési Program keretében Bükkösddel közösen 123 millió forintot nyertünk, amelynek köszönhetően a külterületi utakat tudjuk majd rendbe tenni, az eddigi földutas megoldás helyett végre kövezett út segíti majd a jobb megközelíthetőséget.

Mindkét projekt folyamatban van, bízunk abban, hogy az év végére el is készülnek, kedvezőbb körülményeket teremtve a lakosság számára 

– hangsúlyozta a polgármester.

Szép ékszerek születtek a gyöngyfűző szakkörön

Eredmények és tervek

Az elmúlt öt évben közel félmilliárd forint értékű fejlesztések valósultak meg a településen. Játszóterek épültek, az óvoda korszerűsítése is megtörtént. A sok nehézség ellenére is eredményesen tud zárulni ez az időszak 

– szögezte le Wágner Antal.

Természetesen még van min javítani. A régi hivatali épületet fel kellene újítani, amelyben a lakosságot kiszolgáló, multifunkcionális épületet szeretnénk építeni. Ez közel 200 millió forintos beruházás lenne, amelyre a közeljövőben kívánunk pályázni. A jövőben több infrastrukturális fejlesztésre is szükség lesz, többek között a meglévő utak aszfaltozása 

– tette hozzá a közösségvezető.

Nemzetközi érdeklődés

Az elmúlt években Hetvehelyen több külföldi érdeklődő vásárolt és újított fel ingatlant. Svájci, holland, német és belga családok találták meg itt új otthonukat. A környező magyar városokból is érkeztek új lakók, akik felfedezték Hetvehely vonzerejét.

Gyümölcsöző Hetvehely és a svájci Rafz között 28 éve fennálló testvérkapcsolat is. Az évek során számos segítő támogatást kaptak Rafztól.

Közösségi, kulturális élet

Hetvehely közösségi életében fontos szerepet játszanak a szakkörök, ezek vezetésére a település önkormányzata művelődési szakembert kért fel. Május 18-án mutatták be a gyöngyfűző szakkörön készült ékszereket. Hetvehely közösségi életének fontos eseményei a falunapok, családi napok és gyereknapok. Az adventi összejövetel is hangulatos program, amelyen az egész település együtt főz, a gyerekek karácsonyi ajándékot kapnak az önkormányzattól.

Örökség és jövőbe tekintés

Hetvehely gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhet. A település szinte egésze katolikus, két templomuk áll: egy műemléki értékű, 13. századi Árpád-kori templom, valamint a 19. században épült, jelenleg is istentiszteleti célokra használt Szentháromság-templom.

A gazdag örökséget jelzi az Árpád-kori templom

Régi hagyományokra tekint vissza a német nemzetiségi önkormányzat. A faluban múzeum őrzi a régi svábság által használt eszközöket és tárgyakat. Roma nemzetiségi önkormányzat is működik, az ő kulturális örökségüket három, az elmúlt századok hagyományos roma építkezési szokásait tükröző kunyhó őrzi.

Valljuk, hogy akinek múltja nincsen, annak jövője sem lesz, ezért igyekeztünk feldolgozni és bemutatni a múltat a településen, megőrizve kulturális emlékeinket 

– fogalmazott a polgármester.

Hetvehely élni akar, és ahhoz, hogy élni tudjon, megfelelő infrastruktúrát és a kornak megfelelő intézményrendszert kell kialakítani, ez vezet a jövőbe 

– összegzett Wágner Antal polgármester. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában