Hirdetés

2024.05.23. 08:00

Közösen mindent megtesznek a kistelepülés folyamatos fejlődéséért - Egykor külföldre vándorolt fiatalok költöznek vissza a faluba

Baranya vármegyében, a Mohácsi járásban fekszik egy kistelepülés, amely Pécsváradtól délkeletre fekszik, a Geresdi-dombság déli lábainál. Ez a település nem más, mint Maráza, amelynek népessége közel kétszáz fő.

PR cikk
Korszerűsítették az önkormányzati épületeket

A település folyamatos fejlődéséért Hoffman János polgármester és a képviselő testület mindent megtesz. Több pályázatot is sikeresen elnyertek a faluban az utóbbi időszakban, amelyek mindegyike azt a célt szolgálta, hogy megújuljon Maráza.

Segítik a gyerekek szállítását

A Magyar Falu Program keretében pályázott 2019-ben az önkormányzat falugondnoki busz beszerzésére, amely által a falugondnoki szolgálat szállítja a gyerekeket a szomszédos településre, Himesházára. Szintén ebben az esztendőben újították fel a település egyik járdaszakaszát, amely a biztonságos gyalogos közlekedést segíti elő. Az elkövetkezendő években pedig a település további részein is korszerűsítették a járdákat, valamint útfelújítás is történt mind MFP, mind az Önkormányzati fejlesztések pályázatok keretében.

Szépül és fejlődik a falu a pályázatok által

Az MFP segítségével a méltó megemlékezést figyelembe véve felújították a temető ravatalozóját, valamint kialakítottak egy játszóteret is a fiatalok szabadidejének megfelelő eltöltése érdekében. Ezt a teret még biztonságosabbá tették 2022-ben, amikor a LEADER pályázat keretében kerítést építettek köré. Mindezek mellett 2023-ban az önkormányzati épületeket felszerelék klímával, valamint a polgármesteri hivatal energetikai fejlesztése is megtörtént. Továbbá beszerzett az önkormányzat közterület karbantartó eszközöket. Itt fontos megemlíteni, hogy minden évben virágokat ültetnek a település közterületeire, valamint egy esztendőben több alkalommal is szerveznek szemétszedést. Ez erősíti a közösséget, valamint ez által a helyi lakosok még inkább a magukénak érzik Marázát.

Minden évben sok programot szerveznek

Az önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzattal közösen szervezi a kulturális programokat. Minden évben tartanak nyugdíjas találkozót, ahol a szomszéd település nyugdíjas klub tagjait látják vendégül. Februárban a gyermekeknek farsangi mulatságot szerveznek, márciusban pedig a húsvété a főszerep, ahol a szülők egy készülődő esemény keretében együtt barkácsolnak a gyermekeikkel.

Május 1-jén tartják a falunapot kulturális műsorokkal, gyermekprogramokkal és babgulyás főző versennyel, majd júniusban gyermeknapot tartanak, ahol a kicsiket egész napos programmal várják, valamint szeptember 8-án rendezik a Kápolna Búcsút. Ezen alkalomból a falu határában lévő Maria Kápolnánál szentmisét tartanak és vendégül látják a látogatókat.

Novemberben az adventi időszakra készülődnek a helyi lakosok különböző programokkal, amelyek keretében karácsonyi díszeket, koszorúkat készítenek, és mézeskalácsot sütnek a gyerekekkel. 

December 6-án a falu gyermekeit mikulás csomaggal ajándékozzák meg, karácsony előtt pedig a falu összes lakosa ajándékcsomagot kap.  

Mindezek mellett a kulturális életet erősíti a Falumúzeum jelenléte, ami a Mária Kápolnával egyetemben egész évben látogatható.

Visszatelepülnek a külföldre költözött fiatalok

Az önkormányzat hatalmas örömmel tapasztalja, hogy a korábban külföldre költözött fiatalok visszaköltöznek a faluba. Az önkormányzat tulajdonában lévő négy telek elkelt, kettő tulajdonos már beköltözött, kettőn pedig még folyik az építkezés. A telket a beköltözők ingyen kapták azzal a feltétellel, hogy kettő éven belül lakhatást kell szerezniük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában