Gyermekek fejlődését segíti az MVM

Százmilliós támogatást nyújt nehéz sorsú gyermekeknek az MVM.

Az MVM Csoport idén is közel 100 millió forinttal támogatja a gyermekek oktatását, gyógyítását és fejlődését segítő szervezeteket. Az MVM Zrt. és az MVM Partner Zrt. az elmúlt 13 évben összesen több mint 900 millió forinttal támogatott jótékonysági szervezeteket, alapítványokat a vállalat „Legszebb napom” Élménynap elnevezésű rendezvényének keretein belül. A program, amelyen alkalmanként mintegy 900 tartósan beteg, fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve hátrányos helyzetű gyermeket láttak vendégül, a járványhelyzet miatt idén ugyan elmarad, a gyermekeket támogató szervezeteknek azonban eljuttatják az adományokat.

Idén tizenharmadik alkalommal ad támogatást az MVM Zrt. és az MVM Partner Zrt. a gyermekek oktatását, nevelését és gyógyulását segítő intézményeknek. A két vállalat ezzel az elmúlt bő egy évtizedben összesen több mint 900 millió forinttal támogatta a tartósan beteg, fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve hátrányos helyzetű gyermeket segítő szervezeteket. Az adományok mellett a „Legszebb napom” Élménynap eddig összesen közel tízezer gyermeknek szerzett örömet egésznapos, kreatív és tudásukat fejlesztő programjaival. A pandémia miatti intézkedések okán a gyermekeknek szóló esemény idén elmarad, az adományokat azonban ebben az évben is megkapják az intézmények. Az MVM Zrt. és MVM Partner Zrt. munkatársai által megszavazott tizennyolc szervezet idén összesen közel 100 millió forint támogatásban részesül. A forrást többek közt betegellátó eszközök pótlására, speciális orvosi műszerek beszerzésére, épületfelújításra, élményszerző programok szervezésére, illetve alaptevékenységük ellátására fordítják a segítő szervezetek.

„A jelenlegi, nehéz időszakban még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a rászorulók támogatására. Az MVM Csoport társadalmi felelősségválallásának egyik alapja a hátrányos helyzetűek, illetve az őket támogató szervezetek segítése. Az Élménynap közel másfél évtizedes történetére visszatekintve büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a nehéz sorsú gyermekek és fiatalok folyamatos fejlődéséhez, gyógyulásához. A rendezvény sajnos idén elmarad, az adományok azonban most is a legmegfelelőbb helyre kerülnek” – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Idén a BICE-BÓCA Alapítvány, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, a Gyermekleukémia Alapítvány, a Csodalámpa Alapítvány, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány, a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány, a KézenFogva Alapítvány, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, A Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület, a Gyermekotthonukban Élő Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány, a Nem maradsz egyedül Alapítvány, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány, az Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány, a Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány, a Napfény a Beteg Gyermekekért, Rászorultakért Közhasznú Alapítvány, és a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány kapja a támogatást.

„Bízunk benne, hogy az idei kihagyás után, jövőre ismét vendégül láthatjuk a rászoruló gyermekeket egy felhőtlen, játékos napra, hogy újra több mint száz kollégánk önkéntes segítségével adjuk át a szórakozva tanulás élményét. A legfontosabb azonban az, hogy a járványhelyzetben sem feledkezünk meg arról, ami igazán fontos számunkra, a rászoruló gyermekek gyógyításában, fejlesztő oktatásában, felzárkóztatásában és szociális ellátásában kiemelkedő munkát végző intézmények támogatásáról” – tette hozzá Czinege Kornél, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
amerikai választások
Trump: tömeges csalás volt, de ha az elektorok Bident választják, átadja a Fehér Házat
JEGYZET / 2 perce
Ajándék Mikulásra
A sznúker iránti mintegy húsz éve tartó szerelmem során olyan gigászokat láttam a zöld posztón játszani, mint a hétszeres világbajnok Steve Davis.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk ZSUPÁN IMRÉNÉ 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 1-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett édesanyánk temetésén részt vettek vagy más módon fejezték ki együttérzésüket. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KECE ZOLTÁN sellyei lakos, 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-én 14.30 órakor lesz a sellyei református temetőben. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik TÓTH SÁNDOR temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy POHL JÓZSEFNÉ Bayer Erzsébet 93 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 28-án, szombaton, 11 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utólsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy CZENGRUBER JÓZSEF TAMÁS Cenu tragikus hirtelenséggel, 32 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. november 30-án 14 órakor lesz a szigetvári Turbéki temetőben. Gyászoló szerettei
„Az idő múlik a fájdalom marad, de szívünk mélyén mindig velünk maradsz." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk TRUBICS JÁNOS halálának 5. évfordulóján. Felesége, fiai és családjaik
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, dédink SZTANKÓ JÁNOS 88 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. december 3-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk SOKÁCZ MÁRKNÉ Imrő Erzsébet pécsi lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk GALLAI JÓZSEF VILMOS 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-én a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ANTAL FERENC volt Bőrgyári dolgozó 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 30-án 10.30 órakor lesz a pécsi Mementó Temetkezés ravatalozójában, Pécs Nagyárpádi u.15/C. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk FODOR GYULA asztalos szentlőrinci lakos, 77 éves korában 2020. november 20-án elhunyt. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. CZITA KATALIN orvos 2020. november 4-én 92 éves korában elhunyt. Búcsúztatása a mohácsi római katolikus temetőben lesz, a járványügyi helyzet miatt szűk körben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY IMRE volt E.ON dolgozó hoboli, volt vásárosbéci lakos 65 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése november 26-án 11 órakor lesz a szigetvári Kanizsai temetőben. Gyászoló szerettei
Mérhetetlen fájdalommal, de a jó Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy CSORBA LAJOS sellyei lakos 74 éves korában elhunyt. Végső útjára 2020. november 28-án, szombaton 14 órakor kísérjük a sellyei temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk MÉRAI JÓZSEFNÉ Nigrinyi Zsuzsanna 71 éves korában, váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2020. november 27-én a 10 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei