Hallgassa élőben!

Megújul a villányi iskola

Új igazgatókat köszöntöttek Villány két intézményében, akik nagy lendülettel és rengeteg ötlettel fogtak bele a munkába. További jó hír, hogy a Villányi Általános Iskola a pályázatához többletforrást kapott a kormánytól. 

Szűcs János távozása után november 1-jétől Maczkó Vivien lett a Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola megbízott igazgatója. A korábbi vezető pályafutását a Klebelsberg Központnál folytatja. Az új igazgató tanárként már komoly szakmai tapasztalatot szerzett az intézményben, amelyet igyekszik új pozíciójában legjobb tudása szerint kamatoztatni. Maczkó Vivien örömmel adta hírül, hogy a Mohácsi Tankerület az EFOP keretében elnyert, „A Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola infrastrukturális fejlesztése a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás megteremtése érdekében” című – EFOP-4.1.2-17-2017-00045 azonosító számú – pályázata 100.925.682 forint többletforrást kapott a kormánytól.

Ennek köszönhetően előreláthatóan 2021 tavaszán el is indulhat a beruházás, melynek során új tornatermet építenek, felújítják a B épületet és az alsó tagozat régi szárnyát, továbbá kialakítanak egy természettudományos szaktantermet is.

Folytatódnak a felújítások, beruházások

Az idén számos sikeres pályázatról számolhatott be a városvezetés. A folyamat az év végével sem áll meg, ugyanis az önkormányzat több mint 8,5 millió nyert a Magyar Falu Programban az „Óvodaépület felújítása” című felhívásra benyújtott pályázatával. Szintén ennek keretében csaknem 50 millió forint támogatást nyert a város a „Faluházak felújítása” című kiírásra benyújtott pályázattal. Ezzel lehetővé vált a jelenlegi felújítási munkálatok folytatása az épület állagának megóvása érdekében.

A villányi önkormányzat mindemellett a közeljövőben a Rendezvénytér és a Damjanich János utca közötti szakaszon a meglévő kerékpár­út burkolatának felújítását kívánja elvégezni. Ezen túl kerékpáros nyom felfestésével szeretne nyomvonalakat kijelölni a város belterületén. A tervek szerint e szakaszok a következő utcákat érintik majd: Rákóczi Ferenc utca, Petőfi Sándor utca, Batthyány Lajos utca, Móra Ferenc utca, Deák Ferenc utca. A projekt összköltsége 24,5 millió forint.

Jövőre írják ki a pályázatot az intézményvezetői pozícióra

A város másik meghatározó intézményénél, a Villányi Művelődési Háznál is változások történtek. A Czinczár Attila felmondása miatt megüresedett intézményvezetői pozícióval kapcsolatos pályázat kiírására előreláthatóan 2021-ben kerül sor. A zavartalan működést addig is biztosítani kellett, így Bock-Báthory Emesét bízták meg az intézmény vezetésével.

Mayer István, Villány polgármestere hangsúlyozta: a fontos teendők mellett továbbra is kiemelt feladatként kezelik az eddig elhanyagolt állapotban lévő ingatlanok felújítását. Ennek a tevékenységnek legújabb eredménye, hogy megszüntették a Csillagvölgy Étterem beázásait.

Három fenyőfát állítottak a terekre

Az idei év végére tervezett adventi rendezvények a jelenlegi helyzetre való tekintettel elmaradnak – mondta Mayer István polgármester. Ugyanakkor az ünnepi hangulatot emelve szeretnék, hogy idén a város minél szebb karácsonyi díszekben pompázzon. Ennek érdekében három karácsonyfát állítanak fel: az Oportó Étterem előtti kereszthez, a Diófás térre és a virágosi templom elé, továbbá számos égősort helyeznek ki. A hétvégére, advent első vasárnapjára minden dísz és ünnepi dekoráció a helyén lesz.

Ingyenes wifi a közterületeken

A villányi önkormányzat sikeresen pályázott a „WiFi4EU” Európai Uniós projekt keretében. A kezdeményezés célja, hogy szerte Európában ingyenes wifi hozzáférést biztosítson a polgárok számára nyilvános helyeken, többek között parkokban, tereken, középületekben. A villányi hálózatot is kiépítették már, a projekt sikeresen megvalósult. Az ingyenes internet a Baross Gábor utcai pincesortól a Rendezvénytérig elérhető. Csatlakozni az érintett területeken a WiFi4EU nevű hálózathoz lehet.

Az összeállítás a Villányi Önkormányzat támogatásával készült. Összeállította: Rajnai-Zsíros Krisztina

Hozzászólások

nehéz döntések
Szívszorító, ez lehet a sorsa a tinilánynak, akinek meghalt a családja a győri horrorbalesetben
Női kézilabda BL / 13 perce
Ferencvárosi győzelem a Metz ellen
A magyar csapat 32-30-ra győzte le a vendégeket, akik csak egyszer, 2-1-nél vezettek az egész mérkőzésen.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ISTÓKOVICS JÓZSEFNÉ 91 éves korában elhunyt. Szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen drága jó férjem, drága édesapánk, apósunk, szeretett nagyapánk, dédipapánk, nagybácsink, sógorunk, unokatestvérünk, nászunk és kedves rokonunk ID. REISCH DEZSŐ az Aknamélyítő Vállalat volt dolgozója 82 éves korában rövid szenvedés után 2021. január 6-án elhunyt. Drága halottunk temetése 2021. január 26-án kedden 13.30 órakor lesz a pécs-vasasi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy POZSGAI GÁBOR KÁLMÁN az egykori PMMFK tanára 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 25-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető ravatalozójában. Emlékét megőrizzük. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk WEISSMANN TIBORNÉ György Mária halálának első évfordulóján. Drága emléke szívünkben örökké élni fog. Gyászoló családja
"Küzdöttél, de már nem lehet. Most átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF (Imre) szőkédi, volt egerági lakos hosszú betegség után 73 évesen elhunyt. Temetése január 22-én, pénteken 14.30 órakor lesz a szőkédi temetőben, előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
"Szerető szívem, csak értetek dobogott, megfáradt a testem, s végleg elhallgatott. Bánatos lelkem most felszállott a mennybe, ott veletek leszek, örökkön örökre." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérem, nagybátyánk és rokonunk GERGICS JÓZSEF 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 22-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa TÓZER JÁNOS vasasi lakos 73 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. január 20-án 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászolják: felesége, gyermeke és unokái
"Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk MUSKÁT GYÖRGY 72 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 21-én 15 órakor lesz a pécsi temető nagy díszterméből. A gyászoló család
Összetört szívvel tudatjuk, hogy PUCHER REZSŐ 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. január 21-én 12.30 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAGDA JÓZSEF botykapeterdi lakos, 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 20-án 11 órakor a botykapeterdi temetőben lesz. Búcsúzunk Tőled. Gyászoló szeretteid
"Csak az hal meg, akit elfelednek..." Fájó szívvel emlékezünk GŐCZE ÁGNES halálának 3. évfordulóján. Férje Imre és családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SABACZ ERNŐ nyugalmazott iskolaigazgatót utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Földi utad két éve lejárt, a csillagok útján utazol tovább. Elmentél oda, honnan nincs visszatérés, ahol a tested meglelte végső pihenését. Hiába rohan az idő, szállnak évek, emlékeid örökké szívemben élnek. Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a szívemben marad. Ha majd rátérek én is erre az útra, gyere elém, s találkozunk újra." ARATÓ ROLAND halálának 2. évfordulójára. Gyászoló édesanyád
"Telnek a napok, múlhatnak az évek, örökké szeretünk, nem feledünk téged." Fájó szívvel emlékezünk KESZTHELYI TIBOR halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
Szomorú szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JENŐ a Magyar Országgyűlés képviselője a 1990-1992 közötti időszakban, a pécsi Nagy Lajos Gimnázium volt tanulója 73 éves korában váratlanul elhunyt. A gyászoló család