Eredet: Álom és valóság tökéletes összemosása

Vannak olyan filmek, melyek megnézése után legszívesebben a kasszához rohannánk visszakövetelni a mozijegy árát. Vannak olyanok, melyek végénél egy „hát nem volt rossz” kijelentéssel állunk fel a popcornnal beterített ülésből. És vannak olyanok, melyek alatt a közönség kétórás néma, feszült csendjét csak néha szakítják meg az egyszerre felhangzó hangok, felsziszszenések, s az ilyen mozik gyakran napokig hatásuk alatt tartanak. Az Eredetet egész biztosan ez utóbbi kategóriába sorolnám.

Leonardo DiCaprio, avagy filmbéli nevén Dom Cobb munkája nem mindennapi. Mások álmában van jelen nap mint nap, megbízói különböző dolgokat akarnak ily módon ellenségeikről, esetleg azok terveiről megtudni. Dom a legsikeresebb a szakmában, ám egy nap különös kéréssel fordul hozzá egy igen tehetős ember: azt szeretné, ha egy gondolatot ültetne el egy máik ember fejében, míg az álomfázisban van. A feladat korántsem bizonyul könnyűnek, ám főhősünk nem ismer lehetetlent. Már itt meg kell jegyeznem, hogy az Eredet nem egy egyszerű, humorral teli nyár esti film, így aki ódzkodik a folyamatos figyelemtől és gondolkodástól, annak nem ajánlanám.

Aki viszont szeretne egy elképesztő látványvilágú és rejtélyekkel teli filmet látni, annak ez a tökéletes választás. A rendező fantasztikusan oldotta meg az álom és az ébrenlét közti átmenetet, többször suhan át fejünkben a gondolat: ez most álom vagy a valóság? Pont ennek köszönhetően váratlan fordulatokból sincs hiány, de szerintem ez volt az egyik fő ok, amiért több mint száz ember két és fél órán keresztül feszülten nézett a mozivászonra, nem tudván, hogy a következő pillanatban milyen reakciókat váltanak ki belőlük a színészek. Apropó, színészek. Ritka az olyan film, ahol szinte minden karaktert a megfelelő emberre osztják, de nekünk még ebben sem kell csalódnunk.

Az „álomcsapat” tagjai között több nagy nevet is találunk, akik színészi játéka nagyban hozzájárult a filmről alkotott pozitív véleményemnek, többek között: Ellen Page, Marion Cottilard, Ken Watanabe és persze a már előbb említett DiCaprio, aki ezek után remélhetőleg már nem csak a Titanic hősszerelmeseként él majd emlékezetünkben.