Van egy képességünk, amely még csodálatosabb a többinél

A minap fejeztem be egyik kedvenc szerzőm, Jane Austen könyvét, amelynek elolvasása nagyon sokáig váratott magára. Bánom, hogy ennyit halogattam, hiszen a benne lévő gondolatok csodásak, az egyik ilyen pedig eszembe is jutott április 18-án. 

Egy olyan projekt nyitórendezvényén voltam a Koch Valéria Iskolaközpontban, amelyen a kampányban részt vevők méltó módon emlékeztek meg a németek tizennyolcadik századi, háromszáz évvel ezelőtti Magyarországra településéről. 

Az emlékezés az a szó, amely felidézte bennem az alábbi szövegrészletet az említett könyvből: „Ha van a természetünknek olyan képessége, amelyet csodálatosabbnak lehet nevezni a többinél, azt hiszem, az emlékezet az. […] Kétségtelen, hogy az ember minden tekintetben valóságos csoda; de az a képessége, amellyel emlékezik és felejt, különösen rejtélyesnek látszik.”

A hangsúly az emlékezés szavunkon van, amely annyit tesz, mint régebben látott, észlelt dolgoknak, megtörtént eseményeknek emlékezetünkbe való visszaidézése. 

Fontos, hogy emlékezzünk a velünk megtörtént dolgokra, de az is fontos, hogy emlékezzünk őseink történeteire, cselekedeteire, múltjára, legyen az jó vagy tragikus végű. 

Emlékeznünk kell a történelemre is, és jó látni, hogy egyre több olyan eseményt hívnak létre az országban, amely ezt hivatott elérni.