A streamingfelületeknek is két oldala van: egy jó és egy rossz

Mindenkinek vannak szenvedélyei. Nem a károsokra gondolok most. Nevezhetnénk hobbinak is, de nem tartom megfelelőnek ezt a szót, nem jó a hangzása. A szenvedély sokkal jobban kifejezi az adott tevékenység iránti érzéseinket. Nekem két nagy szenvedélyem van: az egyik az olvasás, a másik a film- és sorozatnézés. Így nem meglepő, hogyha azt mondom, hogy a legtöbb streamingfelületre van előfizetésem, sőt, ha most jönne egy új, már nyújtanám a bankkártyám. 

Ezeket a platformokat gyakran éri negatív kritika a hatásai miatt, és lehet van benne valami, nem tagadom, de mint mindennek, ennek is két oldala van. 

A legtöbben emlékszünk a videókazettás korszakra. Felvettünk egy filmet vagy egy mesét, újra és újra megnéztük, addig a pontig, amíg nem következett be az, hogy valami más, fontosabb dolgot kéne rávenni. Ezután azt hittük örökre elveszett az alkotás, és nem hittük, hogy újra látni fogjuk, maximum majd valamelyik adón. De a csoda megtörtént. 

Vagy gondoljunk csak arra, amikor szüleink egy régi filmről sztorizgatnak, amit úgy megnéznének újra, és örömmel tudatod velük, hogy: „Anya, apa, de meg tudjátok nézni, felkerült a Netflixre.” És még mennyi ilyen esetet tudnék felsorolni, de már csak egyre van lehetőség, ennek pedig a nyárnak kell lenni. A forró napokon olykor jó megpihenni egy ventilátorral a kanapén, miközben hagyod, hogy a bekapcsolt film vagy sorozat feledtesse veled a hőséget.