Lelke és bája van: sok emlék fűződik a Tenkes kapitányához

A szüleink, amikor még a szülőházban éltünk testvéreimmel, megszerettették velünk a régi magyar filmeket és sorozatok. Bennem legmaradandóbb élményt a Bors okozott, de mégis, amit a legtöbbször láttunk A Tenkes kapitánya volt. Bármikor, amikor adták valamelyik csatornán, akkor előszeretettel leültünk megnézni.

Amikor édesanyámat megkérdeztem arról, hogy milyen emlék fűzi őt ehhez a sorozathoz, azt mondta, hogy összehozta a családot. Egyfajta családi összejövetellel ért fel ez a sorozat, amely idén már hatvanéves. Igazi kalandfilm volt ez számukra kisgyerekként, a kardforgatás és a hercegnős volta ragadta meg őket a legjobban.  

Aztán át lett adva nekünk ez a rajongás. Ha A Tenkes kapitánya főcímdala felcsendült – ami biztos vagyok benne, hogy most mindenkinek eszébe jutott – akkor kiabáltunk ki az udvarra, hogy „anya, apa, kezdődik!”, és együtt néztük azt a sorozatot, aminek mai napig van egyfajta lelke, bája, ami miatt nem lehet megunni.  

Biztos vagyok abban is, hogy mindenkinek él a fejében egy bizonyos jelent, amit aztán otthon előszeretettel ki is próbált. Szüleink és mi fixen, de nem hiszem, hogy csak mi lennénk ezzel így. És hogy mi ez a jelenet, hát az ominózus ivós jelenet, amikor hátrakötött kézzel kellett kiinnia főhősünknek egy fapohárból a bort, ami ment neki. Mi meg rögtön utána akartuk csinálni, és hát rá kellett jönnünk, hogy ez nem is olyan egyszerű. Nem kevés víz – gyerekként csak arról lehetett szó – az arcunkon, az orrunkban és a ruhánkon végezte.