Egy filmklub igazán összekovácsolhatja a közönséget

Édesanyám mesélte, hogy amikor először vetítették a televízióban A függetlenség napja című amerikai sci-fi filmet, akkor még csecsemő voltam. Már nagyon várták, hogy láthassák, de azért kicsit aggódtak, hogy felébredek. De nagyon büszkék voltak rám, mert nem keltem fel, reggelig békésen aludtam, mintha tudtam volna, hogy ez egy fontos film számukra. Még ha nem is igaz, de én valahonnan innentől eredeztetem a filmek iránti tiszteletem. Azóta pedig ezt egyre komolyabban veszem, amit lehet, sokan már idegesítőnek tartanak. 

Gyerekkoromban vezettem egy kis füzetet, amelybe leírtam, hogy milyen filmeket nem láttam vagy láttunk még, és hétvégente ebből a listából választottuk ki, hogy mit nézzünk. Ez még sok évig így volt, de aztán kirepültem a családi fészekből, és nem volt kivel megbeszélnem a látott alkotásokat. Ekkor szerveződött meg szerintem a távolléti családi filmklub, ami igazából azt jelenti, hogy a látott filmeket mindig átbeszéltük telefonon, és ez a jó szokásunk még ma is tart. Annyival egészült ki, hogy már ajánlunk is egymásnak alkotásokat, és ha megnéztük őket, akkor jöhet megint a kibeszélés. 

Egy filmklub amúgy mindig fantasztikus élmény tud lenni, mert olyankor olyan személyekkel vagy körülvéve, akik ugyanúgy szeretik és tisztelik a filmeket, mint te. Szinte egy családdá kovácsolódik össze a közösség. Az alkotás végén megbeszélitek ott helyben a látottakat, és senki sem nézi le a véleményed, maximum nem ért egyet. De egy intelligens vita, amiben nem az a célunk, hogy a saját igazunkat ráerőltessük a másikra, mindig felemelő élmény.