Vízszámlák: küzdenek az elszámolásokkal
Mik ezek?
XTöbb ezer pécsi háztartás kapott az elmúlt hetekben elszámoló számlát a Tettye Forrásház Zrt.-től, az elkövetkező hónapokban pedig minden pécsi otthonba megérkezik az elszámolás. Mióta a társaság tavaly októberben megkezdte a szolgáltatást, első alkalommal kézbesítettek elszámoló számlákat most, augusztusban. Első körben olyan otthonokba, ahol június-július hónapokban olvasták le a mérőórákat. Mégis meglehetősen sokan keresték lapunkat, többféle panaszt is sorolva.
A leggyakoribb, bosszantó hiba az volt, hogy már befizetett fogyasztást is újra kiszámláztak. A másik, hogy sokaknak most kell befizetniük, akár több hónap után is a díjat, mert mindeddig nem ment ki minden számla. Év közben is többen számoltak be arról, hogy nehézkesen tudják elintézni a viharos pécsi szolgáltató-váltás miatt kialakult ügyeket – például, hogy valós fogyasztás utáni számlát kapjanak –, többszöri bejelentést követően is.
Év közben is többen számoltak be arról szerkesztőségünknek, hogy nehézkesen tudják elintézni a viharos pécsi szolgáltató-váltás miatt kialakult ügyeket (fotó: Laufer L.)
A Tettye Forrásház Zrt. ügyfélkapcsolati osztályán elismerték, hogy van még mit javítani számlázási rendszerükön, határozott ígéretük azonban, hogy az első elszámolók után bizonyosan megszűnnek, legalábbis jelentősen csökkennek a számlázással kapcsolatos panaszok. Mindemellett arra kérnek mindenkit, ha gond van, jelezzék feléjük, s ők azonnal korrigálnak.
– Legnagyobb gondosságunk ellenére előfordulhatnak hibák, módosítást igénylő számlák – közölte Mátyás Gergő az osztály vezetője, aki mindezek okairól is beszélt. – A számlázási rendszerek összetettek. A szolgáltatók éveken át fejlesztik, tökéletesítik az ügyfélszolgálati és számlakészítési munkát támogató háttérrendszereiket, amíg azok észrevétlenül, gördülékenyen működnek. Nagyon sok munkán, fejlesztésen vagyunk túl október óta, de ez a legelső elszámolás, amit megnehezít, hogy – a korábbi szolgáltató közreműködésének hiányában nyitó mérési adatok nélkül – sok esetben a leolvasások közt eltelt napi fogyasztás alapján kellett megállapítanunk az október 5-re vonatkozó induló mérőállást.
Az átlagszámlákban megállapított átlagos fogyasztás sem mindig egyezett pontosan a tényleges vízfelhasználással, a kiküldött számla összege ezért eltérhet a megszokott értéktől. Azt is megtudtuk, hogy egyes ügyek, adatok rögzítése később került csak sorra, mert a szolgáltatás átvétele rendkívüli mennyiségű adatrögzítéssel, illetve módosítással járt. Több mint 60 ezer fogyasztó, 90 ezer mérőhely szerződését – benne adatváltozás-közlőjét, mérő- vagy fogyasztócseréjét – kellett feldolgozniuk.
Annak érdekében, hogy a növekvő ügyfélforgalom ne jelentsen egyúttal hosszabb sorokat is, weboldalukon beindítottak egy időpont-foglalási rendszert, ahol néhány kattintással előre megtervezhetik látogatásukat a fogyasztók a Felsőmalom úti ügyfélszolgálati irodába.
Nemcsak a Tettyével vannak azonban gondok, sokan a Pécsi Vízművel sem tudtak elszámolni még. Pontosabban a szolgáltató még nem közölte velük a záróegyenleget. A Vízműnél azt mondták, választott bírósági döntés alapján nekik szeptember 30-ig jár a díj. „A fenti időszakig az elszámolás, azaz a fogyasztásarányos díjtételek kiszámítása, majd az egyenlegek kialakítása folyamatosan zajlik” – közölték.
„A Tettye Vízház Kft. nem olyan leányvállalat, mint a Vízmű cégei voltak”
Winkler Tamást, a Dunántúli Regionális Vízművek (DRV) vezérigazgatóját, aki októberig vezeti még a Tettye Forrásházat is, a DRV-nél kirobbant prémiumbotrányról is kérdeztük. Kiderült ugyanis, hogy a cég gyakorlata feltehetően az volt az utóbbi években, hogy a vezetői igen magas prémiumkiírást is a vízdíjak rovására állapították meg. A vezérigazgató azonban nem kívánt a még tartó teljes átvilágítás eredményének ismerete nélkül nyilatkozni.
Rákérdeztünk arra is, hogy mi szükség volt a közelmúltban megalapítani a Tettye Vízház Kft. nevű leányvállalatot. Főként annak ismeretében, hogy a Pécsi Vízművel kapcsolatosan a városvezetés és a Tettye részéről is elhangzott olyan kritika korábban, hogy leányvállalatokat hoztak létre, amelyekre nem lett volna szükség, sejtetve ezzel, hogy ekként könnyebb lehetett „elcsatornázni” a társasághoz befolyó pénzeket.
Winkler Tamás szerint két teljesen különböző dologról van szó. Amíg a Vízmű eredeti célra, például víz-, vagy szennyvízkezelésre hozott létre leánycégeket, addig a Vízház alapításának oka a profiltisztítás. E cég ingatlangazdálkodással foglalkozik. Lapunk többször foglalkozott a Pécs környéki, még a Pécsi Vízművel kapcsolatban álló települések problémájával. Winkler Tamás ezzel kapcsolatban röviden annyit mondott, folyamatosan tárgyalnak, a múlt héten is leültek a felek, s megítélése szerint közelednek az álláspontok, és megegyezés is születhet hamarosan. A Délkomp nevű Vízmű-leányvállalat vezetője által a napokban a sajtóban bejelentett hírről, miszerint felszámolást kezdeményeznek a Tettye ellen, annyit mondott, ez egy komolytalan ügy.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Önnek volt-e problémája a Tettye Forrásház számláival?
- Igen, újraszámláztak bizonyos összeget. 41.8%
- Igen, mert nem jött sokáig számla, s most nagyobb összeget kell egyszerre befizetni. 31.35%
- Nem volt eddig semmi problémám a számlákkal. 26.87%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 28 hozzászólás érkezett-
28. Manóka 88 2010. augusztus 30. 16:47
A mai Dunántúli Naplóban áll a következő szöveg:
"...mi szükség volt a közelmÚltban megalapítani a Tettye Vízház Kft. nevű leányvállalatot? Főleg annak ismeretében, hogy a Pécsi Vízművel kapcsolatosan a városvezetés és a Tettye részéről is elhangzott olyan kritika korábban, hogy leányvállalatokat hoztak létre, amelyekre nem lett volna szükség... Winkler Tamás szerint két teljesen különböző dologról van szó. Amíg a Vízmű eredeti célra, például víz-, vagy szennyvízkezelésre hozott létre leánycégeket, addig a Vízház alapításának oka a
PROFILTISZTÍTÁS..."
Hát basszus, nálam ez a szó azt jelenti, hogy
PÉNZMOSÁS!!!! Csupa-csupa nagy betűvel, szemernyi szakmai tudás nélkül!!!!!! -
27. Nakika 2010. augusztus 30. 15:34
Nálunk is már háromszor olvasták le a vízórát. Elszámoló számla még nem jött.
Amióta az új szolgáltató van azóta össze vissza számláznak. Három vízóráról kaptam számlát (külön-külön) mikor az Én lakásomban egyetlen egy hidegvizes mérőóra van. Az irodájukba rengeteget bejártam (benzinköltség, parkolási díj,; tudom menjek busszal (buszjegy oda vissza), de nem tudták megmondani kinek a számláját küldik hozzám. Mire kiderült, hogy névazonosság van, és azt a számlát is a lakásomra terhelték. Megjegyzem nem ritka, de nem is igazán hétköznapi tucatnevem van (Baranyai), és a keresztnévről ne is beszéljünk, mert az viszont ritka. Ilyen felállásban három név van a városban. Várom a harmadik névrokonom számláit is. Gondolom Ők is az Enyémet. Szegény Kissek, Nagyok, Kovácsok, Horvátok, Tóthok és a többi tucatnevek..... hát nem irígyelem őket!! -
26. Merkava 2010. augusztus 30. 15:23
3 hónapig nem küldtek számlát. Biztos elfelejtették:))) Most kiküldtek összesen 22.000 Ft-ról. Nem tudom ki, hogy van ezzel, de én nem dobálózom a 10 ezrekkel, így fogalmam sincs ez, hogy lesz kifizetve. Lehet az asztaldöntögetés mellett maradok. Csak abból megint én jövök ki rosszul. Valami nagyon szarul működik ezeknél is. Mint szinte mindenhol!
-
25. zsigabiga 2010. augusztus 30. 13:55
re 24
A Hungária úton csőtörést javítanak, nem a korábbi munkagödör helyszínén, hanem egy újabb helyen. -
24. B.ágnes 2010. augusztus 30. 12:46
Valami baj lehet a Tettye Forrásgháznál, mert a Hungária utcában felújítást végeznek/mondják/ és ezért múlt hét csütörtökétől félnapokra /minden előzetes tájékoztatás nélkül/elzárják a vízet.
A munkagödörben pedig ma /délelőtt is/ és most sem dolgozik senki. -
23. Rikacica 2010. augusztus 30. 12:10
Szolgáltató cégnél dolgozom. A múlt hét egyik napján jön egy felszólító levél, hogy nem fizettük ki a Tettyének a kiszámlázott vízdíjat. Másnap megjött a számla amire a felszólítást küldték. Senki ne mondja nekem, hogy normális mederben folyik náluk az ügymenet. Az egyik kéz nem tudja mit csinál a másik. Szép!!!!
-
22. közös képviselő 2010. augusztus 30. 11:46
8.berika.12.Elhiszem, hogy azonnal átlát a szitán, a Pétáv-nál sosincs ilyen probléma, literre pontos elszámolás van. Gondolom velem és több közös képviselővel együtt nincs meglepve a mostani kuszaságokon, a
-
21. hozzászóló1234 2010. augusztus 30. 10:04
Én decemberben bementem ,ott álltam másfél órát,bemondtam a vízóra állást.Két nap múlva kijöttek,leolvasták.Persze önkényesen jöttek be a telkemre!!Egyszer csak arra lettem figyelmes hogy mennek ki és támasztják vissza a kaput amit leakasztottak!Kaptam elszámoló számlát de érdekes módon egy három évvel ezelőtti óraállás lett a tavaly júliusi nyitó állásom!Bőven túlfizetésem lenne ,mégis csomó pénzzel "tartozok" nekik!Miről beszélnek hogy nem kaptak a vízműtől adatokat?A sajátjukon sem tudnak kiigazodni!!
-
20. gógyi! 2010. augusztus 30. 09:52
Bocs, 2 nem 3
-
19. gógyi! 2010. augusztus 30. 09:51
3-as fideszrenem-nek
Te mekkora egy idióta barom vagy. Még érdemit semmihez sem szóltál hozzá, csak ezzel a szánalmas kaffogásoddal vagy jelen mindenhol. Befejezhetnéd már, mert sztem senki nem kiváncsi rá.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









