2023.10.15. 19:50
Veszélyben lehet a Ricsi halálát okozó kamionos
Élete végéig cipelnie kell a terhet a pesterzsébeti iskolai tragédiát okozó konténerszállító teherautó sofőrjének. Szakszerű segítség nélkül veszélybe kerülhet.
Forrás: Bors
Forrnak az indulatok a pesterzsébeti Gyulai István Általános Iskola kilencéves tanulójának balesete miatt. Mint arról a Bors beszámolt, a tanintézményben hulladékgyűjtést szerveztek. Kedden reggel éppen a gyerekek érkezésnek idejére időzítették a papír elszállítását. A konténerszállító teherautó sofőrje elvétette a manővert, és véletlenül kidöntötte a kerítést tartott betontömböt. Az építményelem Ricsikére dőlt, a kisfiú pedig azonnal meghalt. A sofőr rögtön kiszállt a járműből, de segíteni már nem tudott. Kérdés, milyen élet vár a történtek után a férfira. Csehák Hajnalka pszichológus biztosra veszi, hogy a poklok poklát éli meg.
A sofőrre rendkívül nehéz hónapok, évek várnak. A tapasztalataim szerint, egy ilyen traumát szakszerű segítség nélkül nem is lehet feldolgozni.
A férfinak mégis muszáj együtt élnie a tudattal, hogy figyelmetlenségből, viszont minden rossz szándék nélkül egy kilencéves kisfiú halálát okozta. A gyermek elvesztése a szülők és a férfi szemszögéből nézve is egy szörnyű tragédia – mondta a Borsnak a szakértő.
Azt megállapítani, hogy a sofőr hibázott-e, akkor is a szakértők feladata megállapítani, ha a válasz egyértelműnek tűnik. Az eljárás hosszú időt vesz igénybe, a férfinak pedig annak legvégéig, vagyis az ítélethirdetésig a gyász mellett a bizonytalanságot is el kell viselnie. Nem tudhatja, mennyi időt kell majd rácsok mögött töltenie.
Fontosnak tartom, hogy a sofőr megpróbálja felvenni a kapcsolatot a kisfiú szüleivel, hogy bocsánatot kérjen. A legjobb, ha ezt személyesen teszi, akár kísérővel.
– A sofőrnek tovább kell élnie. Más esetekből kiindulva általánosságban kimondható, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy végül maga ellen fordul, de remélhetőleg ez a tragédia nem folytatódik abban, hogy még egy emberélet odaveszik – jelentette ki a pszichológus.
Csehák Hajnalka szerint kiemelten fontos, hogy a férfi képes legyen megbocsátani önmagának, illetve levonni a tanulságokat a szerencsétlen balesetből. Erre külön krízisterápiák léteznek.
Bulvár-celeb
- Migrén gyötri? Magyar kutatócsoport adhatja meg a választ e sokakat kínzó betegségre
- Galahad igen, Jézus nem – bővült az adható keresztnevek listája
- Kiderült, hogy használ-e a C-vitamin megfázáskor
- Hűha! Több millióan figyelték a szexi pózban vonagló bombázót
- Ezt nem tudja feldolgozni: összeverték és elrabolták az Ázsia Expressz sztárját